17. rész!! Végre:)
-Igen ő. - rendezte le ennyivel Austine.
-Szia - mosolygott rám a fiú. - Patrick vagyok.
-Szia - viszonoztam a gesztust - Naome, de ezt biztos tudod. - nevettem zavaromban. Egyébként Patrick-ról első benyomás: szőkés hajú, egész helyes fiú, de azért lássuk be Austine-t tényleg nem éri utól. 19 éves lehet.... Magas, kigyúrt.....kedves arcú. Szerintem nem lesz vele gond. Bár ami Taylerrel történt.....nem hiszem, hogy újra megesik, de hát jobb félni mint megijedni. Inkább tartom tőle a távolságot. Ha jól veszem észre vele Austine eleve jóban van...miattam ne romoljon meg a kapcsolatuk...sőt. Semmit nem akarok itt kavarni...csak...csak haza akarok menni. Vagy is igazából az eszem ezt hajtogatja..., de valamiért a szívem maradni szeretne. Az okát én sem tudom, pedig igazán jó lenne rájönni. Hiányzik az életem nem? Eszem: de igen! Mindennél jobban vágyom haza! Míg a szívem: Mi értelme lenne otthon lennem?? Csak úgy táncolnék, ahogy fütyülnek....és nem utolsó sorban...Austinet se szívesen hagynám itt....nekem nem szabadna ilyet mondanom! Tudom! És őszintén haragszom is magamra!! Legalább apa miatt nem kellene ilyeneket mondanom! Ahogy korábban is említettem voltak összekoccanásaik.....mindegy. Illetve nem mindegy, de.....
-Naome!!! - integetett az arcom előtt Austine.
-Ööö....igen?
-Itt magyarázok és nem figyelsz.
-Bocsánat...- hajtottam le a fejem. - Megismételnéd?
-El kell ugranom egy negyed órára. Addig itt maradhatsz Patrick-kal, viszont ha nem akkor zárkózz be a szobába megértetted? - mondta parancsolóan. Kissé meg is lepődtem a hirtelen "hullámtól".
-Persze...oké.
-Szóval hol leszel? - kérdezte türelmetlenül
-Lent maradok - válaszoltam némi vacillálás után. Nem ismerem Patrickot de Ausitne megbízik benne, szóval nem hiszem, hogy érhet baj. Másrészről pedig nincs kedvem fent dekkolni egyedül abban a kis szobában.
-Rendben. Nem sokára itt vagyok. - száguldott ki a konyhából, aztán ajtócsapódás közepette a házból is.
-Szóóóóval...... - nézett rám Patrick. - Mizus csajszi? Mit csináljunk? - kérdezte mire én nem tudom, hogy miért elnevettem magam....talán a hülye hangsúlyozása okozta a jókedvemet.
-Mindjárt kész a pizza, szóval szerintem várjuk meg míg megsül aztán megesszük....
-Na látod! Ez egy tök jó ötlet. - csettintett egyet mire megint felnevettem. Hamarosan kész is lett az ennivaló mi pedig nagy nehezen kiszedtük a sütőből. (értsd: Egyszerre akartunk benyúlni a tepsiért és megégetett mindkettőnket a forró sütő. Nem vészesen...semmi bajunk nem lett igazából) Felszeleteltük és vettünk ki ketchupot a hűtőből hozzá , mire Patrick megfogta a tubust és jó sokat rányomott a pizzaszeletére, majd kongó szemekkel az éhségtől rakta le a ketchupot és neki látott volna az evésnek, ha nem pillant rám és látja meg, hogy tágra nyílt szemekkel nézek rá.
-Mi az? - kérdezte nevetve és beleharapott az ennivalóba.
-Te aztán nem spóroltad le róla a ketchupot. - ráztam a fejem mosolyogva és én is tettem az enyémre, de persze én csak minimális mennyiséget.
-Én így szeretem... - rántott egyet a vállán.
-Megértettem - vigyorogtam és én is neki láttam az evésnek. Csöndben majszoltunk, míg ő miután befejezte megtörölte a száját egy szalvétába és komolyan, de még is sunyin rám nézett.
-Na és mi a véleményed Austine-ról? - bazsajgott most már, mire nekem félre csúszott a falat és köhögni kezdtem. Miután abba hagytam a szenvedést zavartan rá néztem, ő pedig még mindig vigyorgott.
-Hogy.....hogy micsoda? Ezt, hogy érted? Nem is értem miért kérdezel ilyet...Nem is ismerem, de valljuk be örülnék neki ha közelebb engedne magához, de.....de....... - néztem rá ő pedig már nevetett.
-Na jó....szerintem ennek így nincs értelme..... - sütöttem le a szemem, ő pedig nagy nehezen befejezte a vihogást, pedig nagyon jól szórakozott rajtam.
-Na....nyugi van. Én nem mondok neki egy szót se. Megígérem. - mondta komolyan.
-De....de még is miről? - tettem úgy mint ha nem érteném miről van szó....pedig nagyon is tudtam. Rájött, hogy Austine nem közömbös számomra....illetve mit is beszélek......jó mindegy.
-Tudod nagyon jól - mosolygott újra, elvett még egy szelet pizzát és kezdte volna elölről a ketchupos akcióját, ha nem tépem ki a kezéből az üveget.
-Héééé....
-Ne haragudj, de már alig van benne és szerintem Austine is szeretné ezzel enni a pizzát. - magyaráztam neki.
-Jó-jó....csak egy picurit nyomj rá. - annyira vicces ahogy beszél. Komolyan, ha csak úgy meglátnám az utcán az jutna róla eszembe, hogy egy bunkó, kemény fiú. De nem.....őszintén nekem tetszik, hogy ilyen. Főleg, hogy mostanában nem igen tudtam hülyéskedni senkivel.
-De csak egy picit - mondtam neki szigorúan
-Rendben... - válaszolt mire nyomni akartam a pizzájára, de ő kitépte a kezemből és elfutott vele.
-Hééééééj!! Állj csak meg! - rohantam utána nevetve.
-Neeeeeeeeeem!!!! - futkározott ide-oda. Egy idő után nagyon kifáradtam ezért meg kellett állnom pihenni, mire odajött.
-Pontosan hány éves is vagy? - nevettem mélyeket lélegezve.
-Kérlek szépen én egy érett tizenkilenc éves férfi vagyok. - húzta ki magát mire kitört belőlem a nevetés, aztán belőle is. Miután lenyugodtunk visszamentünk a konyhába és beszélgettünk. Megtudtam, hogy gyerek kora óta ismeri Austine-t és legjobb barátok. Hát igen ez fel is tűnt. Mindenről dumáltunk....filmek, zenék , kaják, Thai - konyha....igen ez is szóba került, de ami engem a legjobban érdekelt az Austine volt. Nem sokat mesélt róla. Azt viszont kihangsúlyozta, hogy onnan fogom tudni, hogy megbízik bennem, ha őszintén meg fog nekem nyílni.....hát ez úgy sem fog összejönni szóval....mindegy is. Beszélgetésünket félbeszakította Austine érkezése.
-Sziasztok. Remélem maradt még kaja.
-Az igen.....de a pizzát magában eszed... - pillantottam Patrickra aki csak nevetett.....
