Hát hello, sziasztok!:)
Így, egy év után újra idetévedtem(óriási pofon magamnak amiért ilyen orbitálisan későn).
De jobb későn mint soha.
Őszinte leszek. A legutóbbi rész hozzászólásait még nem mertem megnézni.
Tudnotok kell, hogy én úgy kezdtem el írni ezt az álomvilágot, hogy valódi életem konkrétan nem volt. Egyfolytában csak képzelődtem, hogy én is lehetek szép, én is tetszhetek fiúnak, velem is történhetnek izgis dolgok...stb. Így született ez és sok más történet is a fejemben. Annak az oka, hogy elhanyagoltam(nagyon durván) a blogot,az az, hogy szép fokozatosan nekem is lett "életem". Betöltöttem a 14-et, és most szeptemberben el is kezdtem a gimnáziumot. Minden figyelmem a valóéletre irányult. A jövőmet terveztem, azért dolgoztam/dolgozok még most is. De hiányzott valami és rájöttem, hogy ez. Az írás. Az, hogy elszakadok a valóságtól.
Na lényeg a lényeg.
Szeretném folytatni ezt a történetet!
Ehhez viszont még egy kis türelmet kérek, mert először is átolvasom az egész blogot. Ez persze a kisebbik gond/dolog. A nagyobbik az, hogy napi 8 órám van suliban, vonatozás, buszozás korán kelés itthoni tanulás, közben barátokra odafigyelés,. pihenés...stb.
Szeretném a blog mellett élni az igazi életemet is, így nem igérek párnaponta folytatást, de nem is úgy tervezem, hogy hónaponta írok majd. Igazából majd ahogy lesz időm.
Szóval igen..
Na, ennyit szerettem volna:) Nem igérek semmit mikorra várható a következő rész, nem is tudom várja-e még egyáltalán valaki, de reménykedem!:)
xxxTamara

28. rész

28. Rész Ez most nem lett valami hosszú...:/

Száguldottunk az autóval. A sebesség amivel mentünk őrületes volt. Az eső már csillapodott, tudtunk tőle menni az autóval. Csupán csak csepergett, messze pedig látszott ahogy a villámok kirajzolódnak az égen, majd utána dörög egyszer-egyszer. Austin remegett az idegtől. Nem tudtam a jelenlegi helyzetre koncentrálni, mivel próbáltam feldolgozni a tényeket. Austin és a barátnője azért mentek szét, mert Tayler-rel megcsalta őt a lány...Tayler erőszakos viselkedése pedig most úgy feldühítette Austin-t, hogy szinte a halálig püfölte...Ki hívták hozzá a mentőket...Austin és én pedig ott hagytuk az egész bandát...és Patrick-ot...Úramisten!
-Austin fordulj vissza!! - semmi választ nem adott, mint aki meg sem hallotta. Azért ekkora tapló nem lehet! Túlzásba viszi! 
-Austin fordulj vissza!! - szóltam rá erélyesebben. Továbbra sem válaszolt. Pislogás nélkül, ideg beteg fejjel kormányzott. Néha olyanokat rántott a kormányon, hogy ha nem kapaszkodom meg és ha esetleg nem zártam volna be rendesen az autó ajtaját, lazán kirepülhettem volna. Egy-két hirtelen fékezésénél előre estem, a biztonsági öv olyankor pedig majd' megfojtott. De ugye inkább ez, mint, hogy kirepüljek a szél védőn, de hát akkor is...Nem tudtam elképzelni hova a jó fenébe kell ennyire rohanni és így ott hagyni a többieket és velük együtt a felelősséget amit Austin dolga lenne magára venni, mivel az ő hibája ez az egész helyzet...Jó...nem azt mondom, hogy haragszom rá amiért megvédett Tayler-től (sőt egyenesen hűű), de ez nem normális dolog! 
-Austin válaszolj vagy.....vagy... - gondolkoztam mivel tudnék keménynek tűnni és megfenyegetni őt....hát..izé...nah jó ez nem szöszölésre alkalmas helyzet volt, rávágtam az első dolgot ami az eszembe jutott. - Vagy kiugrok a kocsiból! - fejeztem be a mondatom határozott arc kifejezéssel. Austin egy pillanatra rám nézett, de csak a szemével. Én halál komoly fejjel néztem vissza rá, erre elröhögte magát..... Hogy mi van? Összehúzott szemöldökkel néztem rá.
-Min nevetsz? - válaszul csak még jobban nevetett. Már a fejét fogta az egyik kezével. Az autót lelassította, már nem száguldottunk.
-Austin!! Én komolyan megcsinálom!! - teljesen felidegesített az idétlen (idétlen=egyben iszonyat aranyos nevetés amit egész nap hallgatnék, normális esetben) nevetésével. Ekkorra annyira elkezdett röhögni, hogy már szinte fuldoklott. Itt valami iszonyat pipa lettem. Elöntött az adrenalin és úgy gondoltam, hogy 'Igen? Na majd meglátjuk!' Dühömben hirtelen az ajtó kilincshez nyúltam és kirántottam azt. Az ajtó hirtelen kicsapódott és a száguldó autó mellett lengett. Az utat figyeltem és átgondoltam valóban kimerek-e ugrani csak bizonyításból. Az övemhez nyúltam és kicsatoltam, majd hirtelen ösztönből ugrani készültem. Mindez pár pillanat alatt történt.
-Hülye vagy?! - ordított Austin és mielőtt repültem volna elkapta a pólómat és visszarántott miközben egy hatalmasat fékezett. Az autó pár másodperc után megállt, de már késő volt.....

Nem...nem zuhantam ki...csak éppenséggel az autó ajtaját levitte egy fa. Az ajtó hátrarepült és csak tátott szájjal bámultam utána. Austin is hasonló sokk alatt volt. Perceken keresztül csak bámultunk hátra az út szélére ahol az ajtó hevert. Ezek a percek után Austin furcsa hangot hallatott ezért megfordultam még mindig ámulva.
-Mi a....? - ránéztem és olyan volt, mint egy hal. Tátott szájjal bámult a képembe.
-Mond te teljesen megőrültél??? - akadt ki teljesen. Na igen....innen kezdődött a balhé.
-Ne haragudj. - szorítottam össze a szemeimet.
-Ne haragudjak?? Ne haragudjak??? Ch. He?? Mimirimi?? Mi a faszom? Vagy...mivan? Ez...ez....fuh... - egyik szemem kinyitottam. Úgy tűnt most igazán bebizonyítottam neki, hogy ha valamiről azt mondom, hogy megmerem akkor azt tényleg megmerem. Bár még én is ámulat hatása alatt voltam. Az ég már piroslott a reggeli nap sugarától, az eső is elállt. Csak az út fénylett a nedvességtől. Austin kiszállt, hogy átvizsgálja ezt az egész helyzetet...

27. rész

Újra itt! 27. rész

Patrick átvitt abba a szobába ahol kb fél órával ez előtt még békésen aludtam/aludtunk mind a hárman. Letett az ágyra, de amint ezt megtette én felpattantam és az ajtó felé indultam. Remegtem, elöntött a düh és az utálat Tayler iránt. Jobban átgondolva én még adtam volna esélyt a barátságunknak, mivel híve vagyok, hogy mindenkinek jár egy második esély, de Tayler eljátszotta...és mivel nem vagyok PIN-kód, így nincs harmadik lehetősége! Durván elszúrt mindent! És ezentúl nem fog érdekelni! Messziről kerüljön el! Én nem fogok a közelébe menni az már szent! Szóval felpattantam és hirtelen megindultam az ajtó felé, de ahogyan ezt megtettem Patrick  vállamnál fogva visszalökött az ágyra.
-Meg vagy te őrülve?? Mégis hova készülsz?? - kiabált rám idegesen, szemében látszott egy kis félelem is. Minden bizonnyal Austin-t féltette....Austin-t....ahogyan én is..
-Oda akarok menni hozzá! Le kell állítanom az ő érdekében! - hadakoztam. Patrick idegesen elnevette magát. Nem válaszolt csak idegesen mosolygott. Egy idő után meguntam a várakozást. Láttam rajta, hogy nem akar válaszolni és nem is fog. Újabb próbát tettem, hogy vissza menjek a két fiúhoz, de Patrick észbe kapott és újra visszalökött az ágyra, de most erőteljesebben. Én teljesen elfeküdtem az ágyon a nagy lendülettől.
-Ha én nem is csinálhatok, te miért nem teszel semmit?! - ordítottam rá teljesen kifordulva magamból. 
-Hogy miért nem?! - ordított erőteljesebb hang erővel. - Kérlek szépen azért nem csinálok semmit drága 'mindent jobban tudok kisasszony' mert ha Austin egyszer beőrül akkor senki, érted SENKI nem bírja leállítani!! Nem nyugszik míg ki nem adja a dühét azon a személyen aki felcseszte az agyát! Ez a személy drágaságom most éppen a köcsög kis Tayler akinek nem ez az első húzása! Austin-nál most telt be a pohár! Nem ez a dolog őrjítette be ennyire! Talán, sőt biztosan ez volt az a dolog amitől Austin leginkább bepipult, de mondom, nem most vesztette el Tayler Austin bizalmát és az ujjabb esélyét! És itt elég volt! Már nekem is elég volt! - kiabálta vörös fejjel.
-Jó...csak azt nem értem édes drága Patrick, hogy Austin mégis min kapja fel így a vizet! Mert az, hogy Taylerrel jóban lettem és ez az eset nem ad szerintem akkora okot pont Austin-nak akinek annyit számítok mint egy papír zsepi, vagy nem is tudom mi...,hogy így berágjon Taylerre, de tényleg annyira, hogy gyakorlatilag meg akarja ölni! - buktam ki teljesen. Ezzel nem Tay-t akarom védeni , de egyszerűen nem bírom megérteni ezt az egész helyzetet.
-Hidd el, hogy semmit nem tudsz Naome...
-Na, hát akkor itt a legfőbb ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat, mert ez így nem mehet tovább. Amúgy meg jó lenne igyekezni mert kintről egyre nagyobb ordítozást hallok!! - kiabáltam rá, az ajtót figyelve.
-Nem Naome...ezek a dolgok olyan dolgok amiket Austin-on kívül csak én tudok, mivel csak nekem mondta el, ahogyan a legtöbb dolgot! És ha valakinek ki is tálalnék róluk az nem te lennél! - vágta a fejemhez..nem én lennék...én ezzel tisztában vagyok, de könyörgöm! Közöm van hozzá mi történik Austin-nal, mert most már része az életemnek, bármilyen furcsán is hangzik ezt így bevallani..és azért is van  hozzá közöm mert...mert rólam van szó! Benne vagyok abban amiért ilyen ideges lett! Idegesen, könnyes szemmel néztem Patrickra...
-Kérlek... - néztem rá könnyezve, remegő szájjal. - Tudnom kell miért van ki ennyire idegileg...

*Patrick

Úgy nézett rám, olyan szemekkel, mint egy félő kislány...szörnyű volt így látni. Láttam, hogy szenved a tudatlanságtól. Szereti Austin-t...valóban szereti...eddig nem voltam benne biztos, de most már látom. Hjaj...Austin meg a másik fele...na mindegy. Úgy éreztem valamit muszáj megosztanom vele. Valamit tudnia kell, ha nem is mindent. Ha nem is azt a dolgot amit Austin a legjobban titkol, de a kisebbik ügyet elmondom neki. Leültem mellé az ágyra és mélyen a szemébe néztem.

-Nézd Naome...tudod ki Austin ex barát nője... 

-Rebeca! - vágta rá egyből

-Igen...Rebeca...És azt is tudod miért mentek szét Austin-nal.

-Igen... - hajtotta le a fejét - megcsalta őt a lány... - vett egy mély levegőt és szaggatottan kifújta.

-Igen.... - sóhajtottam 

-És, hogy jön ide Tayler? - nézett rám kérdőn egy kis ideig, majd láttam az arcán ahogyan elsápad. Én lesütöttem a szemem.

-Ugye nem...? - nézett rám nagy nyitott szemekkel.

-De igen... - nyeltem egyet.

-Tayler....é-és Rebeca?! - tátotta el a száját.

-Igen...

-Uram isten... - motyogta magában még mindig lefehéredve.

-És le is...le is feküdtek...? - mondta ki lassan, hatalmas szemekkel. Kényszeredetten elröhögtem magam.

-Hát nyilván nem csak kéz fogás volt...

-Jól van na... - szégyellte el egy kicsit magát. Perceken keresztül nem szóltunk egy szót sem. Naome némán bámult maga elé és próbálta felfogni, átgondolni a dolgokat. Remélem, hogy nem kérdez rá mi a másik dolog amiért Austin ennyire rühelli Tayler-t...mivel többes számban beszéltem azokról a dolgokról amik miatt Austin ennyire utálja Tay-t.... Pár percig még magunkban gondolkoztunk, majd hirtelen kicsapódott az ajtó.

*Naome

-Austin! - pattantam fel azonnal ahogyan megláttam az ajtóban. Szája csupa vér volt, rendesen ömlött belőle. Lila folt volt a szeme alatt, pólója szét volt tépve rajta, jobban megnézve öklei is pirosak/lilák és sebesek voltak, haja szanaszét állt. Egy folytában lihegett.

Sosem láttam még ilyen állapotában. Nem szólt egy szót sem, csak megragadta a karom és kiráncigált a szobából. A lépcső felé húzott. Nem igazán ellenkeztem, mert próbáltam a folyosó másik vége felé nézni egy-két pillanatig, hátha látok valamit. És igen...Tayler-t körbe állták. Nem a szobában hanem a folyosó közepén feküdt kiterülve. Meg sem moccant. Csupa vér volt az arca. Még rosszabb állapotban volt mint Austin. Mereven feküdt mint egy halott. Megremegtem és kirázott a hideg. Félelem járta át a testem. Ezt Austin művelte....Nem volt sok időm bambulni, sőt, semmi. Austin-nal rohantunk le a folyosón. Én csak követtem őt...követtem volna akár a pokolba is. Mellettünk a szálloda tulajdonos rohant felfelé. Olyan volt egy percre mint, ha egy filmben lennénk és lelassult volna minden. A férfi kezében egy telefon volt. Valószínűleg a mentőket hívta. Szemében pánik volt. Végig néztem miközben elrohant mellettünk. Ránk se pillantott csak a lépcsőt figyelte. A telefont a füléhez emelve futott tovább. Mikor felért megpillantottam a lépcső tetején Patrickot. Semmit nem olvastam ki a tekintetéből. Csak lesütötte a szemét és hátat fordított...Addigra Austin-nal kiértünk az ajtón és az autóhoz igyekeztünk. Szó nélkül beültem és Austin is. Bekötöttem magam, de Austin addigra már rég padló gázzal elindult...

Na halihó!

Sziasztok!

Tisztában vagyok vele, hogy sokan megharagudtatok rám...stb. Nem szándékos dolog volt az ami miatt nem írtam, nem adtam életjelet! Teljesen elromlott a laptop...hónapokig a szerelőnél volt(durván két hónapig), a másik gépet ami itthon van nem tudtam használni, mert költözködés/rendezkedés volt és nem volt bekötve az internet...Ráadásban anyukám korházba került, mivel terhes volt, a mostanra 2 napos kisöcsémmel....Egyedül kellett csinálnom a háztartást két férfi mellett (apu, másik tesóm)....Remélem meg tudtok érteni és legközelebb, ha hasonló lesz mindenféle képpen értesítelek előtte titeket! Ebben én hibáztam hatalmasat, de nem tudtam mindent előre én sem...Minden esetre hozom az új részt, ha nem jön hozzánk vendég akkor már holnap este fele! (reggeltől kora délutánig korházban vagyunk, aztán itthoni dolgok, meg itt az unokatesóm..) Puszillak titeket! Még egyszer sajnálom!

26. rész

26. Rész! Sziasztok!! ^^ Jó olvasást! xxxTami

Lassan, engem kémlelve lépkedett közelebb, majd előttem megállt.
-Minden rendben? Ráz a hideg.. - simította végig a karom. Összezavarodott arccal meredtem rá. Nem mondom el neki mi történt. Szó sem lehet róla.
-Persze. Csak fázom. - mosolyogtam rá kedvesen.
-Akkor jó... - nézett rám még mindig furán. Leesett neki, hogy nem mondok igazat? Na, mindegy. Nem említette meg. Majd elfelejti.. Megragadta a karom és a legutolsó szoba felé húzott, majd beparancsolt. Tettem amit mondott. Bementem és körbenéztem. A falak fehérek és tiszták voltak, barna színű puha szőnyeg a földön, hogy a fal ne legyen olyan üres kis képek voltak itt-ott felakasztva. Egy egyszemélyes és egy kétszemélyes ágy volt bent. Kevés hezitálás után odaléptem az utóbb említetthez és kiterültem rajta. Tiszta és puha volt az ágynemű. Hamar széttúrtam a gondosan megcsinált ágyat. Olyan jó volt végre feküdni. A plafont kezdtem el bámulni. Az agyam össze-vissza járt. Ezer gondolat kavargott a fejemben. Egyre jobban élvezem ezt az egész helyzetet, ami kialakult körülöttem egyik napról a másikra. Élvezem Austin és a többiek társaságát (Tayler néha bekavar, de ettől eltekintve). Több mindent éltem át ezalatt az egy-két hét alatt, mint szerintem eddigi életemben. Megakartak ölni, féltem, rettegtem, sok jó- és rossz élményt szereztem, fegyveresek támadtak ránk, menekülnünk kellett, keresnek engem olyanok is akikről életemben nem hallottam, a halál és a veszély folyamatosan a nyomomban van, de nem bánom. Nem bánom ezt az egészet és a kisebb konfliktusokat sem. Konfliktusok alatt Taylerrel, Austin-nal való veszekedésekre gondolok, na meg a pofon...Amit még egyszer, valamikor kaptam Austin-tól...Na mindegy. Az már a múlt..
Egyre többet és egyre nagyobbakat pislogtam, míg el nem aludtam. Nem emlékszem mikor volt, de egyszer csak felébredtem. Még nem volt reggel. Órát akartam keresni és wc-t. De nagyon gyorsan. Kómásan, szédelegve tapogatóztam az ágyon felülve. Jobbra-balra nyúlkáltam, majd valamit éreztem, valamit ami nem takaró, de nem is párna. Ott szuszogott mellettem valaki. Körbenéztem, mint ha láthattam volna bármit is. Hirtelen fény árasztotta el a szobát. Egy pillanatra mindent láttam, mint ha nappal lett volna. Pár másodperc után hatalmas dörgés hallatszott, mire a mellettem eddig békésen alvó személy is felébredt.
-Mi a....? - ült fel, majd dörzsölte meg a fejét Austin. Csak testének a körvonalát láttam, de még így is észre vettem, hogy haja szanaszét meredezik, mert elfeküdte. Elmosolyodtam.
-Te miért vagy ébren? - nézett (gondolom) rám, de nem igazán láttam a korom sötétben.
-Öhm...hol a mosdó? - suttogtam. 
-Nincs külön mosdója a szobának...ki kell menned, jobbra fordulsz és a folyosó végén van.. - magyarázta rekedt hangon.
-Oké köszi. - válaszoltam halkan. Azt hiszem volt még valaki a szobában, ha csak Austin nem tud beszélés közben horkolni...
Kitapogattam az ajtó kilincset, kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a sötét és csendes folyosóra. Ahogy Austin mondta, elindultam jobbra és mentem a legutolsó ajtó(k)ig. Bementem találomra az egyik ajtón, mivel nem láttam az ajtókon lévő női/férfi táblát.

*Tayler szemszöge

Arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy mindjárt szomjan halok, alig kapok levegőt és ki van száradva a torkom. 

-A kurva életbe - ültem fel köhögve az ágyon. Nyeltem egy nagyot, de nem lett jobb. Letettem a lábaimat a földre, majd szédelegve felálltam és elindultam az ajtó felé. Hunyorogva kimentem a folyosóra és elindultam a wc irányába. Ilyen fos helyre jönni. Legalább lenne külön wc a szobákban, de miért is lenne? Kulázzon mindenki ugyan oda, persze. Kit érdekel? Pff..

Bementem a mosdóba, ittam pár korty vizet a csapból. A torkom egyből jobb lett. Megmostam az arcom, majd némán néztem a tükörben homályos körvonalát a fejemnek. Nem kapcsoltam villanyt mikor bejöttem... Ahogy ott álltam könnyű léptekre lettem figyelmes a folyosóról, majd benyitott valaki. Oldalra fordítottam a fejem és láttam, hogy valami nem stimmel. Vagy egy rocker, vagy hasonló stílusú fazon jött be a wc-be, vagy egy csaj tévesztett házszámot...ohó. Elsétált mellettem. Nem kapcsolt villanyt, de így legalább nem vett észre. Járkált egy ideig, valamit nem értett, ha jól láttam, majd megszólalt:

-Hogy lehetek ilyen béna? - ismerős volt a hang....Naome volt! Na ez volt az a pillanat, mikor mocskos vigyor ült az arcomra és a fantáziám egyre élénkült.

*Naome

Csak akkor jöttem rá, hogy rossz helyen vagyok, mikor nem találtam a wc ülőkét.

-Hogy lehetek ilyen béna? - morogtam magamban. Az ajtó felé indultam....

Mikor elmentem a mosdók mellett átrázott a hideg. Mint, ha valaki figyelne. Nem törődve vele kiléptem az ajtón és átmentem a másik mosdóba, ami most már nyilván valóan a női volt, ha csak nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy mozgássérülteknek is van fent tartva wc és oda mentem be...De nem...nem volt ilyen. Elintéztem a dolgom, kezet mostam, kezet töröltem és indultam vissza a szobába. Illetve indultam volna, de mikor elmentem a férfi mosdó mellett elkapta valami, vagy inkább valaki a kezem és behúzott az egyik szobába. Sikítani se volt időm. Lerántott valaki  az ágyra és mind két kezemet a fejem fölé szorítva gátolt  a mozgásban és az ellenkezésben. Ráült a combomra, de nem teljes súlyával ezáltal a lábammal se tudtam megvédeni magam. Több féle érzés járt át. Meglepettség, félelem, értetlenség, majd az az érzés mikor rájöttem pontosan mit akar velem csinálni ez a valaki. Nem megölni akart, de mégis valami nagyon rosszra készült. Kapkodtam a levegő után és rettegtem attól ami következik. Elkezdte csókolgatni a nyakamat, majd kiszívni. Felszisszentem és próbáltam lelökni magamról, ami nem ment. Elengedte a kezem és egy hirtelen mozdulattal lekapta a pólóm, majd folytatta is, amit elkezdett.

-Hagyd abba! - kiabáltam és kifolyt az első könnycsepp a szememből. 

-Shh...nyugi cicám. - csókolt meg...Tayler! A felismerés lyukat ütött a szívembe. Képes velem ezt tenni?? Durván elkezdte lehúzni a nadrágomat.

-Hagyd már abba! - sírtam most már teljes erőmből. Patakokban folytak a könnyeim.

-Kuss! Vagy még durvább leszek! Magadtól nem adjuk magunkat? Hm? Pedig szépen, romantikázva is átélhettük volna ezt. Nem bánom. Nekem így is jó. Te döntöttél. - szavai ledermesztettek. Egyre jobban féltem. Rettegés ült az arcomra. Parancsa ellenére sikítani kezdtem torkom szakadtából. Ekkor kaptam életem második pofonját fiútól..., de nem hagytam abba...ahogyan ő sem amit csinált.

*Austin

Már éppen visszaaludtam, mikor hangos ordításra lettem figyelmes.

-Mi a fasz? - hallottam Patrick is felébredt ezzel a bájos, de mégis mindent kifejező mondattal. Egyszerre pattantunk ki az ágyból én egy kicsivel gyorsabban. Sietős léptekkel indultam a sikítozás irányába, az ajtóhoz mentem ahonnan a hangok jöttek. Patrick mögöttem megszólalt.

-Cseszd meg ez Naome!! - abban a pillanatban berúgtam az ajtót és mint egy idegbeteg léptem be a szobába. Ököllel rávágva a villanykapcsolóra oltottam fel a villanyt és akkor megpillantottam Naome-t sírva, sikítozva, egy szál fehérneműben, a rajta fekvő, őt lefogó Taylerrel. Elhomályosult minden, arra emlékszem, hogy egy hatalmasat húztam be Taylernek és egyből lefordult Naome-ről. Az orrából ömleni kezdett a vér, de ez még csak a kezdet volt. Itt már nem bírtam leállni...

*Naome

Amilyet Austin behúzott Taylernek...én...én nem is hittem volna. De ez még semmi volt. Püfölni kezdte Taylert. Perceken keresztül verte, de Tayler is ütött, és ő se kedveseket. Szörnyű látvány volt. Austin-nak felszakadt a szája és ömlött belőle a vér. Az ajtóban álló Patrick-ra néztem aki engem hívott sürgető szavakkal. Eszem ágában nem volt oda menni hozzá. Miért nem csinál semmit??!! Hát, ha ő nem is én fogok. Nem hagyom, hogy Austin-nak ennél több baja legyen egy ilyen utolsó gyökér miatt!! Oda léptem és ellöktem az éppen nem rám figyelő Taylert. Megbotlott és a földre esett. Orrából továbbra is ömlött a vér. Mind a két fiú rám pillantott.

-Naome takarodjál ki innen! - ordított rám összeszorított ököllel Austin. Abban a pillanatban, mikor egyikünk se figyelt Tay felállt, megtörölte az orrát és olyat lekevert nekem, hogy az ágyra estem, szinte elrepültem. Az arcomat fogva, könnyes szemmel ültem fel és a két fiúra néztem akik egyre durvábban verték egymást. Nem érdekelt az arcom...Austin érdekelt. Felálltam. Magam sem tudom mi célból. A következő pillanatban, viszont Patrick felkapott a vállára és kicipelt a szobából. Utoljára a verekedő srácokra pillantottam  és újból sírni kezdtem. Patakokban folytak a könnyeim...

25. rész

25. rész Halihó! Nem tűntem el, nem hagytam abba az írást és nem is fogom míg a végére nem érek a történetnek! Erről biztosítok mindenkit és ok nélkül sosem hanyagolom a blogot. :) Jó olvasást és kellemes VAKÁCIÓ-t! <3 Ami végre itt van!:)

Csöndben haladtunk az autóval. Már egy jó ideje bolyongtunk utcából utcába, miközben az eső továbbra sem állt el. Az ablak törlő folyamatosan jár, a vihar továbbra sem csillapodott, egyre sötétedett, az idő lassan estére fordult. Ez miatt, meg az oxigén hiány miatt is kezdtünk álmosodni. Austin egyre idegesebben keresgélt, de semmi. Sehol sem volt az az átkozott szállás. Fáradtam, a szemem majd leragadt. Percek múlva körülöttem mindenki aludt csak Austin vezetett továbbra is feszülten figyelve az utat. Nem volt szívem nekem is bealudni tudva, hogy ő ezt nem teheti meg. 
-Austin....- böktem meg félének a vállát.
-Hm? - nézett rám nyugodtabban és fáradtabban egy pillanatra.
-Tudod merre tartunk?
-Igen. - bólintott, majd sóhajtott. -Nem..... 
Elmosolyodtam.
-Add ide. - kértem el a mobilt amin a térképet nézte.
-Nézd itt van egy sokkal egyszerűbben megközelíthető szállás....- mutattam neki - Nincs is messze. 3 utcára. - magyaráztam mire csak bólintott és elindultunk a pontosan kitűzött cél felé. Továbbra is lassan haladtunk és a szakadó esővel küzdve a látásért haladtunk. Most komolyan...honnan a fenéből jön ennyi víz?? Már egy jó ideje...és nem csillapodott. Azt a 3 utcát 20(!) perc alatt tettük meg, de végül megálltunk egy nagyobbacska emeletes ház előtt. Austin kikapcsolta a biztonsági övét és körbenézett az autóban ami tele volt édes álmukat alvó emberekkel. Elmosolyodtam. 
-Fel kéne őket kelteni.... - gondolkoztam
-Még ne. Bemegyek  megkérdezem tudnak-e ennyi személynek helyet adni. - tette kezét a kocsi ajtó kilincsére. Majd átgondolta a dolgokat (Legalább is a fején ez látszott). 
-Kéne valami a fejed fölé mi? - nevettem el magam, de egyből a szám elé kaptam a kezem mivel körülöttem mocorogni kezdtek és nem akartam felkelteni senkit az idióta röhögésemmel. Próbáltam csendben maradni miközben Austin egy kabátot a feje fölött tartva elindult az autótól otthagyva minket be a házba, ahonnan szállást reméltünk éjszakára. Csendben, mozdulatlanul ültem a fiúk között. Patrick még horkolt is, amin halkan kuncogni kezdtem, de persze azonnal észbe kaptam és újra elcsendesedtem. Ott ültem a sötétben és egyre jobban átjárta testemet a hideg ami kintről jött. Az autó lassan kezdett kihűlni miután Austin leállította a motort és nem ment tovább odabent a fűtés. Ahogyan ezt figyeltem azon gondolkoztam, hogy ez olyan megszokott dolog volt, ami teljesen alapnak tűnik...észre sem veszed, hogy van. Mégis fontos, hogy jól legyél, jól érezd magad, ebben az esetben ne fázz.... Annyi dolog van amit az ember teljesen alap dolognak vesz az életében, majd egyik pillanatról a másikra szertefoszlik és csak akkor tűnik fel mennyire fontos volt... Sokkal nagyobb dolgokra értem én ezt mint a lég kondi az autóban. Csak éppen erről jutott eszembe... addig se unatkoztam, volt min járatni az agyam. Austin már hosszú ideje nem jött vissza. Legalább is biztosan nem tart ennyi ideig megkérdezni, hogy van-e hely xy számú embernek hely hol aludni. Az ujjaimat tördelve várakoztam, a hideg futkosott a hátamon. Kezdett eluralkodni rajtam az egyre nagyobb aggódás és a félelem is. Megpróbáltam valahogyan előre mászni a kormányhoz. Itt hátul a két srác között nem tudtam volna kijutni az autóból. Mondjuk nem is mentem ki, de végtére is elöl kényelmesebb volt. Egyre  nehezebben vettem a levegőt a kocsiban lévő oxigén hiány miatt, a levegő meg ugye nem cserélődött. Az ablakok teljesen bepárásodtak a lehelleteünktől. A szívem egyre csak dobogott, szinte hallottam. Unalom űzésből és feszültség oldásból elkezdtem rajzolni az ablakra, a párába, mint egy kisgyerek. Miközben firkáltam elbambultam, majd hirtelen dörgött egy hatalmasat, belezengett az egész ég és abban a pillanatban a kocsi ajtaja is kinyílt, aminek az ablakára firkáltam. Úgy megijedtem, hogy egy hatalmasat sikítottam. A sötét alak aki pedig kirántotta az ajtót behajolt az autóba az arcomhoz.
-Mit csinálsz te itt elölt? - próbálta túlkiabálni Austin a vihart, hajából víz csöpögött a pólómra, a karomat pedig megcsapta a kintről jövő hideg. Körülöttem mindenki felébredt hála a visításomnak. Mindegyikük a szemét, vagy a fejét dörzsölte és amennyire lehetett próbáltak nyújtózkodni, bár elég kicsi hely volt az ilyesfajta mozdulatokhoz.
-Csak elöl kényelmesebb... - feleltem halkan.
-Menjetek be! - utasított maga mögé mutatva.
-Szóval itt tudunk maradni?  - örültem meg.
-Igen! De menjetek már én szólok a többieknek. - indult el a mögöttünk parkoló autókhoz. Kikecmeregtem a járműből és úgy ahogy voltam átrohantam a szállodába, vagy mibe. Lábam csattogott a vízben miközben futottam. Fölöttem az ég csattogott, mögöttem a kocsi ajtók....
A fiúk sorban szaladtak utánam. Beértünk az épületbe. Csöpögött rólunk a víz. Ez alatt a pár pillanat alatt olyanok lettünk, mint az ázott kutyák. Odasétáltunk a portáshoz. Én személy szerint remegve és vacogva, karjaimat szorosan összekulcsolva magam előtt. 
-Jó estét! Az előbb a fiatalemberrel mindent elintéztünk. Megmutatom a szobákat, oda adom a kulcsokat, önök meg majd eldöntik ki hol szeretne aludni. - magyarázta a körülbelül 40-50 éves nő magázva egy csapat fiatalt. Kijött a pult mögül és elindult fel a lépcsőn. Az első emeleten voltak a szobák. A fiúk nem szóltak semmit bement mindenki mindenkivel akivel egy szobába akart lenni én pedig tehetetlenül álltam a folyosón. A nő elment. Odaadta az összes kulcsot a srácoknak. Nem mehetek be akárhova. Austin-nal leszek egy szobában az biztos. Mással nem. Max Patrickal. De itt kell lennie Taylernek is....ajaj. Csak nehogy vele kerüljek össze, mert nincs más hely. Mondjuk ez nem valószínű, mert Austin úgy se hagyná, hogy egy szobában aludjak vele. Nem nagyon tudom miért, de biztos nem engedné. Továbbra is ott álltam  tétlenül, átfázva, szipogva. Majd valami meleget éreztem a hasamon. Szorosan körbefonta két kar a derekamat és a kezek tulajdonosa magához ölelt. Már nem fáztam annyira. Kellemes volt, ahogyan melegítette a hátam mellkasával az a bizonyos személy. Elmosolyodtam. Gondoltam ki lehet az. A mellkasom hullámzott. Leírhatatlan érzés volt. Elnevettem magam, majd megfordultam.
-Austin... - kuncogtam, majd lehervadt az arcomról a mosoly, minden korábban említett érzés elmúlt és lelöktem magamról a kezeket amik eddig melegítettek.
-Austin?! - fintorgott értetlenkedve Tayler....
-Mi a faszért ölelne meg téged Austin? - akadt ki.
-Ne-nem ölelne meg...csak..csak előbb néztem volna ki belőle, hogy megölel mint belőled!
-Hm.. - mosolygott lesütött szemekkel - És ezt miből gondoltad?
-Azt hittem nem szívesen ölelgetsz kis ribancokat... - emeltem ki az utolsó szót, amivel még engem illetett nem is annyira rég.
-Ugyan már Naome.... - lépett hozzám.
-Ne gyere közelebb! - hátráltam - Fogalmad sincs mekkorát csalódtam akkor benned!
-Jaj te...tudod, hogy nem gondoltam komolyan. - húzott magához, majd átölelt.
-Hiányoztál baba. - suttogta a fülembe.
-Engedj el Tayler! - parancsoltam rá, mire meglepődésemre elengedett. Szemei csalódottságot árasztottak. Én  rá se hederítettem csak hátat fordítottam neki, arrébb mentem és ott vártam tovább Austint, ő pedig be ment az egyik szobába. Felkavart ez az egész. Olyan jól éreztem Tay-al magam ez előtt az incidens előtt...fájt  felidézni az egészet. Nem nagy dolog. Valóban nem az, de rosszul esett...
Austin pár perc után jelent meg a folyosó végén levő lépcső tetején, majd felém indult.

24. rész

Halihó!^^ 24. rész Jó olvasást! xxxTami

Csendesen telt az út. Nagy része legalább is. Én meg sem szólaltam. Minek? Alapból semmi értelmeset nem tudtam volna kinyögni, ami még érdekelné is a társaságot akiknek a köreiben utaztam. Na, meg túl feszült volt a hangulat a csevegés kezdeményezéshez. És úgy éreztem, ha valaki meg is szólal, annak nem nekem kell lenni. Nem élveztem, hogy középen kell ülnöm. Sokkal jobban szeretek az ablak mellett. Pontosabban jobb oldalt az ablak mellett, de még baloldalt is jobb mint itt. Így nem tudtam nekidönteni a fejem az üvegnek és úgy bambulni kifelé, kicsit aludni...stb. Így hát csak előre néztem és az utat bámultam. Azt hittem megőrülök. Gondolkoztam mit tudnék csinálni amivel elterelhetem a figyelmem és gyorsabban telhet az idő, amikor a szemem véletlen a középen lévő visszapillantó tükörre tévedt. Ahogy odapillantottam Austin gyönyörű szemei néztek vissza rám, de mikor ez megtörtén azonnal el is kapta a tekintetét. Elfordítottam a fejem, majd kis idő múlva újabb próbát tettem és megint oda néztem. Megint nézett, de most mikor újból elkapta a tekintetét zavarodottan meg is rázta a fejét. Engem nézett. Ez egészen biztos. Te jó ég. Végig engem bámult? Még akkor is mikor azzal szórakoztam, hogy meg tudom-e nyalni az orrom? Nee...Ez, de ciki. Bár lehet nem látta...remélem. Na jó...huh. Mindegy. Körülbelül egy háromnegyed óra utazás után az amúgy borús, hűvös idő  meghozta a gyümölcsét, ugyanis elkezdett esni az eső. Az elején csak egy-két cseppet láttam megjelenni a szél védőn, majd egyre többet, aztán hirtelen úgy szakadni kezdett, hogy már ki sem lehetett látni.
-Mi a szar....? - mormogott magában Austin, miközben beindította az ablaktörlőt. Fejcsóválva próbálta figyelni az utat, néha le-föl, jobba-balra dőlt, miközben halkan káromkodott.
-Hallod Austin.....ez így nagyon nem lesz jó. - dőlt előre a bal oldalamon ülő fiú Austin-hoz.

-Látom b*szki, de nem akarok megállni sehol. - válaszolt kissé idegesen és aggódva. Ez után egy ideig senki nem szólt....egy ideig. És ennek az időnek akkor lett vége, mikor az eső cseppek hullásánál kicsit erősebb kopogásra lettünk figyelmesek az autón.
-Mi a....? - húzta le kicsit az ablakot a jobb oldalamon ülő fiú. Kinyújtotta a kezét egy pár másodpercre, majd vissza is húzta.
-Cseszd meg már jég is esik.
Austin mint aki meg sem hallotta próbált továbbra is az útra koncentrálni, de észrevehető  volt, hogy bármennyire próbálja elrejteni kezd egyre feszültebb lenni. Pár perc sem telt el, mikor egy hatalmasat dörgött az ég. De komolyan olyat, hogy azt hittem  leszakadt. Automatikusan sikítottam, mivel rólam tudni kell, hogy eszelősen félek a vihartól.
-Naome ilyet még egyszer ne csinálj légy szíves. - dörzsölte a fülét Patrick és a mellettem ülők is fintorogtak.
-Basszus....Bocs - húztam el a szám, hátradőltem, lehunytam a szemem és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy a jég kopogása egyre erőteljesebb és egyre többet dörög az ég, na meg villámlik. Az eső  pedig továbbra sem állt el. Tűrtem ezt a helyzetet egészen addig a pillanatig, ameddig a kocsit hirtelen Austin lefékezte és hosszú kerék csikorgás közepette az autó megállt.
-AUSTIN! - ordítottam, miközben olyat buktam előre, és rajtam kívül mindenki más is, de én ameddig nem fogott meg a biztonsági öv azt hittem egyenesen fejjel kifelé kirepülök az autóból.
-B*szki! - kiabálták a többiek ezt és ehhez hasonló "nem írom le dolgokat". 
-Te normális vagy?! - kérdeztem könnyes szemmel. Nagyon megijedtem. Az az egy-két autó ami jött sorban kikerült minket.  Semmi választ nem kaptam. Austin a fejét és az arcát dörzsölte idegében.
-Mi van a többiekkel? - fordult hátra az egyik fiú én pedig továbbra is összehúzott szemöldökkel, idegesen néztem Austinra, aki hátra dőlt és behunyta a szemét, arcát a kocsi plafonja fölé fordulva. Ki-be fújta a levegőt, majd pár perc múlva lassan hátrafordította a fejét, hogy lásson.
-Minden oké? - kérdezte halkan és nyugodtan, összeráncolt homlokkal. Olyan "ezt most komolyan kérdezted??" fejjel néztem vissza rá, mire csak felhúzta a fél szemöldökét.
-Persze, hogyne. - hagytam rá.
-Na és most...? - nézett rá Patrick. Austin két tenyerével ráütött a combjaira és unottan, de még is idegesen válaszolt.
-Bemegyünk valahova ameddig nem javul az idő....
-Austin...este nyolc óra van. Az előrejelzés szerint egy darabig marad ez az idő. Ha valahova bemegyünk akkor már ott is maradunk. - magyarázta Patrick.
-Most üzent Pete. Kérdezik, hogy most mi legyen? - nézett fel a telefonjából a jobb oldali fiú. Austin sóhajtott.
-Mond meg neki, hogy a legközelebbi helyre bemegyünk ahol van tető és ágy... - vágott unott fejet az ablakon kinézve, majd újra a visszapillantóba nézett, amit pont én is néztem, de most nem kapta el a tekintetét. Elvesztem a gyönyörű barna szemeiben. Az a laza nézés, az a dús, barna haj. Megbabonázott. Akárki el tudna ájulni tőle.
-Keressek valami közeli helyet? - nyomkodta tovább a telefonját....ahh..na szóval a jobb. Lehet bármi a neve én mostantól átkeresztelem Jobb-nak. A másik gyereket meg Bal-nak.
-Igen az jól fog jönni, mert nem hiszem, hogy szabad szemmel találunk... - válaszolt unottan és flegmán Austin. Na most mi baja? Erről a stílus váltásról beszéltem neki még otthon.........Otthon?? Tényleg ezt mondtam volna? Otthon...hm. Teljesen megszoktam már azt a helyet. Hm...vajon vissza megyünk oda még? Vissza jutok valaha? Nem hinném... Pedig az a ház bennem egy örök emlék marad és, ha túlélem ezt az egészet, akkor egyszer majd mesélek róla a gyerekeimnek.  Legyen az bármikor. Ezt a "kalandot" sosem fogom elfelejteni. Ha meg tényleg azt hozza a sors, hogy meg kell  halnom. Legyen ez akárkinek köszönhető....akár Austin-nak is.....úgy lesz vége, hogy tudom, talán nekem volt a világon a legkalandosabb és legfordulatosabb életem.....hm.
-Na itt van! - szólalt meg hirtelen Jobb.
-Mutasd, vagy mond! - mondta Austin. Jobb odaadta neki a telefont, majd üzentünk a mögöttünk lévőknek. Lassan elindultunk és úgy ahogy eddig jöttünk úgy mentünk az úton, csak éppen most lassabban. Lefordultunk egy kis utcán, ahol rajtunk kívül egy autós sem volt. Mögöttünk kullogtak a többiek, úgy kerestük a még mindig tartó viharban a....azt a szállást. Gondolom azt nézett Jobb. És komolyan Jobb-nak hívom...ez kész.

23. rész

Sziasztok!:) Visszatértem.:S Nagyon sajnálok mindent, de most már minden oké és jönnek a részek! ;) A 24.-et szeretném még a hétvégén befejezni, minél hamarabb! Köszönöm a türelmet! Remélem azért nem ment el teljesen a kedvetek az olvasástól!:( Fordulatokat és sok minden mást is tervezek a most következő részekbe;) Jó olvasást! Még egyszer bocsánat!! xxxTami

Abban a szekrényben ébredtem amibe bebújtam a lövöldözések elől. Úgy látszik hála az égnek nem talált rám senki. A fejemhez kaptam a kezem. Iszonyatosan lüktetett. Vajon mennyit aludhattam? Gondolkoztam. Ki nyissam-e a szekrény ajtaját? Milyen látvány fogad majd akkor? Nem tudtam mit csinálni. Muszáj volt kinyitnom. Nem akartam ott maradni. Így is ki tudja mióta feküdtem ott. Feküdtem? Az azért szép megnevezés. Egy szűkös, kicsi sötét zugban, összegömbölyödve. Hm... Rázott a hideg, éhes voltam, na és persze elég meglepő számomra is, de fáradt(?). Ezt nem nagyon értem, ne de mindegy. Óvatosan nekitámasztottam a kezem a szekrény ajtajának és elkezdtem kifelé tolni, mire az lassan résnyire kinyílt. Kikukucskáltam a kis lyukon és amennyire csak lehetett körbe néztem, hogy nincs-e veszély. Egyébként azt vettem észre, hogy kezdem megszokni az erőszakoskodást és egyre jobban tudom kezelni a félelmemet. Ez jó. Főleg ahhoz képest amilyen elkényeztetett környezetben éltem. Furcsa, de egyre kevésbé hiányoznak a szüleim, a tesóm, és Tom. Ez kicsit elszomorít, de kicsit örülök is neki, mert így nem kell fájdalmak közt lennem. Bőven elég az, hogy beleszerettem egy állatba, aki az el rablóm, a fogva tartóm és valószínűleg a gyilkosom is. Bár nem tudom Austin képes lenne-e megölni. Apropó Austin! Vele vajon mi lehet?? Ő végig lent volt a "harcban". És ha megsebesült...,vagy rosszabb?? A bátyja egy alattomos undorító féreg. Hogy lehet így rátámadni a testvérére??
Lassan egyre jobban kinyitottam az ajtót és nőtt a rés. A fény a szanaszét lőtt ablakon keresztül a szemembe sütött és szellő repítette a függönyöket. Kihalt és csendes volt az egész szoba. Hűvös szél járta át. Mint egy horror filmben. Kinyújtóztattam az egyik lábamat, majd a másikat. Teljesen elzsibbadtak. Mint ha kis bogarak szaladgáltak volna rajta. Nem túl kellemes érzés. Szép lassan felguggoltam, majd felálltam a szekrény ajtóba kapaszkodva. Átrázott a hideg és libabőrös lett a kezem. Na és most? Az ablak felé indultam, hogy kinézzek rajta, de a következő másodpercben valaki rám törte az ajtót és mint valami tank úgy jött be. Ijedtségemben összerándult a gyomrom, könny szökött a szemembe és sikítani akartam, miközben megperdültem a tengelyem körül, hogy lássam ki jött be a szobába. Hang viszont nem  tudott kijönni a számon, így a sikoly a torkomban maradt. Megremegett a szám, de mikor megláttam ki volt az elszállt minden félelmem és aggodalmam is. Austin idegesen körbenézett a szobában, aztán mikor megpillantott láttam az arcán a megkönnyebbülést és, hogy hatalmas kő esik le a szívéről. Engem keresett! Némán, gyors léptekkel odajött hozzám én pedig a karjaiba borultam. Szorosan átölelt és perceken keresztül nem engedett. Könnyek kezdtek folyni a szememből és sosem éreztem még magam ennyire biztonságban, mint ott, akkor a kezei közt, szorosan hozzásimulva. Végig simította a hajam, egészen a hátam közepéig és kicsit eltolt magától.
-Annyira aggódtam. - rázta meg a fejét, szemeit lesütve, majd mélyen az enyéimbe nézett.
-Te sírsz? - lábadt könnybe az ő szeme is én pedig némán pislogtam rá, valóban sírva. Ujját végighúzta a szemeim alatt így letörölte a könnyeket az arcomról.

-Nem értelek Austin... - suttogtam értetlenül nézve rá. Megrázta a fejét és kínosan elmosolyodott, majd nagyot sóhajtott.
-Mit nem értesz?
-Épp ez az....semmit. 
-És az a semmi mit foglal magába? - gondolkoztam. Talán itt az ideje, hogy megnyíljak előtte, ha nem is teljesen. Pedig tudom, hogy egyszer teljes mértékben meg kell ezt tennem,  de még ennek nem jött el az ideje. Még nem tudhat mindent. Nem tudhatja minden érzelmemet. De egy részét igen. Meg kell osztanom vele a gondolataimat és azt amit nem értek.
-Egyszer így viselkedsz velem, egyszer pedig pont az ellenkezőjeként. Egyszer kedves vagy, beszédes, mosolygós, aztán jön egy kis hangulatváltozás és bumm újra bunkó, flegma, rosszakaró Austin lesz belőled, aki magába fordul és nem érdekli senki és semmi, csak a maga makacs feje. És én tudom, hogy nem ilyen vagy. Tudom, hogy az vagy, olyan vagy amiket először felsoroltam....Akkor mond mi ez a másik oldalad? És mi hozza ki belőled? - mondtam neki halkan, lassan kiejtett szavakkal, ő pedig végig erősen figyelt rám. Minden mondatomra,  minden betűmre. Hosszú farkasszem után megszólalt.
-Ígérem.... - simította végig az arcom, mélyen a szemeimbe nézve - Ígérem, hogy ezt mind megbeszéljük..., de most nem alkalmas. Mihamarabb el kell tűnnünk innen. Érted?
-Igen persze. - válaszoltam csendesen.
-Akkor jó. - ölelt újra magához, én pedig viszonoztam, de mikor körbefontam kezeimmel, hirtelen felszisszent. Hihetetlen gyorsasággal engedtem el őt.
-Mi a baj? - néztem rá feszülten.
-Semmi-semmi. Csak egy kis seb. - mosolygott.
-Megsérültél? - kérdeztem meg aggódva és a szívem csak úgy zakatolt.
-Nem nagy ügy. - legyintett hanyagul. Felment az agyamban a pumpa.
-Nem nagy ügy? - akadtam ki. - Mutasd!
-Nem, Naome! Mennünk kell! Nincs erre idő! Gyere! - ragadta meg a karom és lefelé húzott maga után a lépcsőn. Nem ellenkeztem, mert semmi értelme nem lett volna. Biztosan meg van az oka, hogy miét kell minél hamarabb eltűnnünk innen, de majd még ezt is megbeszélem vele. Leértünk a nappaliba, ahol ott állt az egész banda.
-Na végre Ausitn! - szólt az egyik - Azt hittük már sosem jössz!
-Jól van már! Itt vagyunk! Mindenkit beraktatok a kocsikba?
-Igen... - válaszolták egyszerre csendesebben. A fejemet kapkodtam. 
-Mi...mi történt? Miért kellett berakni embereket a kocsiba?
-Csitt Naome.  - csitított Austin.
-Induljunk! - bólintott és megindultunk kifelé. A kapu előtt 8 nagy fekete autó állt és mindenki sorba beszállt egybe-egybe.  Austin kinyitotta nekem az egyik hátsó ajtaját azzal az utasítással, hogy szálljak be. Mellém beültek még ketten.  Előre a kormányhoz Austin, az anyósülésre Patrick. Bekötöttük az öveket, de Austin hátra nézett.
-Ő üljön középre! - mutatott rám. Így hát kikapcsoltam az övem és helyet cseréltem az egyik fiúval, majd újra becsatoltam magam.
-Mehetünk. - bólintott Patrick, majd kitolattunk az autóval és elindultunk az egyik irányba, mögöttünk pedig sorban jöttek a többiek...

!!!!

Sziasztok! JÖN AZ ÚJ RÉSZ/RÉSZEK! Véletlenül se gondoljátok, hogy abbahagytam. Nem. Befejezem, mert szeretem írni és meg is ígértem, de most nem úgy alakultak a dolgok, hogy tudtam volna írni. Én nem így terveztem, váratlanul jött minden. Elkezdtem a folytatást, de nem tudtam a végére jutni. Csak ezt értsétek meg és ne haragudjatok. Azóta úgy nagyjábol minden helyre jött, szóval HOZOM a folytatást!! Köszönök mindent!<3 Puszi. xxxTami

22. rész

22. RÉSZ! ANNYIRA IMÁDLAK TITEKET, HOGY AZ HIHETETLEN!! <3 <3 Puszi! xxxTami

A "majdnem csókunkat" autó dudálás szakította félbe. Mikor ajkunk már éppen összeért, Austin kinyitotta szemeit, melyeket időközben behunyt. Mélyen a szemembe nézett, végigsimította az arcom, majd egy édes puszit nyomott  a homlokomra...hm. Ellépett tőlem, felkapott egy pólót és sietősen kirohant a helyiségből. Hallottam ahogy gyorsan dobogva a lábaival lefut a  lépcsőn. Erről ennyit. Tényleg talán így a jobb. Ki tudja? Talán csak azért akart megcsókolni, mert legbelül még mindig szereti az exbarátnőjét és úgy megzavarodott, hogy nálam akart vigaszra találni. A másik eset pedig az, hogy szimplán csak játszadozik velem. Ahogyan már említettem. Austin igazi rossz fiú és tud róla, hogy minden lány megveszik érte. Bár arról fogalmam sincs, hogy milyen gyakran van lányok közelében, mivel a "foglalkozása" miatt nem igen találkozhat lányokkal, ha csak nem úgy képzeljük el a valóságot mint a filmekben...Egy rablógyilkos rossz fiú és egy bőrrucis bombanő románca.....na jó. Ezt a gondolatot sürgősen el kell felejtenem mielőtt úgy bebeszélem magamnak, hogy a végén tényleg elhiszem, hogy így van. Pedig nem.....remélem. Mennyi ideje lehettek együtt a barátnőjével?  És mégis, hogy volt képes az a cafka megcsalni egy...egy ilyen fiút?? Nem hiszem, hogy találhat jobbat. Ahogy hallottam  a bejárati ajtó csapódását az ablakhoz rohantam. Egy nagy autóból egy jó pár ismeretlen alak szállt ki. Kiszúrtam valamit...egy-két embernek sunyin hátra volt téve a keze és valamit dugdostak. Meglepetésemre Austin nem egyedül ment ki. Minimum húszan indultak az ismeretlen személyek felé. Észre vettem, hogy Austin is dugdos valamit. Sőt...mindnyájan akik "tőlünk" voltak. Erősen koncentráltam, hogy lássam mi lehet az, de közben az  is érdekelt, hogy a másik oldal tagjai mit rejtegetnek. Jobban figyeltem mint bármikor máskor. És akkor az egyik a jött alakok közül véletlen elárulta magát, mivel nem tudta, hogy rálátok ezért leghátul simán előhúzta háta mögül a pisztolyát(!). Na jó. Ebből semmi jó nem sülhet ki. Ezeknél pisztoly van. És szerintem nem kell nekik túl nagy elhatározás, hogy lelőjenek-e valaki, vagy sem. Austin....Úram Isten Austin bajban van! Nem tudja, hogy fegyver van náluk. Mégis, hogy szóljak neki?? Óvatosan és halkan kinyitottam az ablakot. Azért azt sem akartam, hogy engem lelőjenek ezért elvetettem azt az ötletet, hogy szimolán leüvöltök Austin-nak, hogy "Ezek szét akarják lőni a fejed!! Fuss!!" Nem...ezt  nem lehetett. Amúgy, amíg csukva volt az ablak nem hallottam semmit lentről, de most, hogy kinyitottam mindent tisztán értettem .
-Hol van? - kérdezte flegmán Austin, mire egy férfi vigyorogva kiszállt az autóból. Ráadásul kísértetiesen hasonlított Austin-ra, csak...csak éppen idősebb volt pár évvel és volt borostája. Hamarosan ki is derűt mi volt ez a nagy hasonlóság.
-Mi van öcsi? - mosolygott - Hát így kell fogadni az egyetlen bátyádat? 
Tudatszakadás. Austin....bátya? Na nee. És mégis miért van náluk fegyver.
-Mit akarsz, hogy ilyen hirtelen csak úgy beállítasz?
-Ezt jobb szeretném inkább bent, intimebb  körülmények között megbeszélni.
-Én viszont nem! - vágta oda gorombán Austin. Testvérek basszus....miért beszélnek így egymással? 
-Ohó - nevetett ördögien az idősebbik fivér, akinek addig még nem derült ki a neve - hát jó..., de az  a véletlen dolog állt  fel, hogy te pont azért a dologért nem akarod, hogy bemenjünk, ami miatt itt vagyunk.
Ez kezdett nagyon gyanús lenni... Austin csak pókerarcot vágva, öklét összeszorítva nézett a tesójára, aki elég szórakozottnak tűnt...,de ez csupán a külső volt. Ezt még én is láttam.
-Akkor beszéljünk itt... - húzta fel fél szemöldökét és a stílusa a nyájasról teljesen megváltozott - Tudom, hogy él a lány...és még csak amatőr módon pénzt se követeltél érte.  Azt hittem ezt el tudod intézni, de ez is rám marad. Sosem értettem  apánk miért bírt mindig is jobban téged. - nevetett - hiszen csak egy nyomorult, beszari senki vagy.... - mondta flegmán és a kezét hirtelen felemelte. A mozdulatával együtt a mögötte lévők előkapták fegyvereiket én pedig automatikusan  elkiáltottam magam. 

-Austin!!! - hirtelen mindenki felnézett rám én pedig a szám elé kaptam a kezem.
-Hát ott van - vigyorgott gonoszul Austin bátya. A következő pillanatban Austin-ék is előkapták a pisztolyaikat és sorban elcsattantak a lövések. Hirtelen becsaptam az ablakot és leguggoltam, hogy ne érhessen golyó. Engem akarnak...értem jöttek. Mindenem remegett, odakint pedig hirtelen olyan durrogások és pisztoly lövések kezdték hallatni magukat, hogy szinte elájultam félelmemben. Austin! Austin-nak nem eshet baja! Csak nem fogja a saját testvére lelőni, vagy lelövetni...vagy még is? Mit tegyek?? Tanácstalanul hallgattam a kintről jövő lövéseket , ordításokat. Sírni kezdtem. Csak úgy folytak a könnyeim. Hitelen hallottam lentről, hogy valaki/valakik betörik az ajtót. Végem... Muszáj volt kezdenem magammal valamit, vagy különben végem  van. Remegő lábakkal, könnyes szemmel óvatosan felálltam és  a szekrényhez indultam. Szinte imádkoztam, hogy nyitva legyen az amelyikbe beférek. Nyitva volt. Igyekeztem gyorsan bebújni. Nem túl jó rejtekhely, de így talán nagyobb az esélyem arra, hogy nem találnak meg. Ahogy a szekrény mélyén ültem, összekulcsolt lábakkal éreztem, hogy szédülök és az amúgy is sötét helyen egyre homályosabban láttam. A lövések egyre halkabbak lettek és onnantól kezdve nem emlékszem másra....

21. rész

Sziasztook!!:) 21. rész Említette egy olvasóm és barátnőm, hogy hiányolja az Austin szemszögös részeket. Ti mit gondoltok erről? Nem is húzom az időt. Jó olvasást!:) Ja, és köszönöm szépen az előző részhez/részekhez a sok dicséretet. Nagyon jól esik és ösztönöz arra, hogy hozzam az új részeket és megéri erre időt szánnom. Imádlak titeket!:) Csók. xxxTami

Austin sokáig volt a fürdőben. Már-már túl sokáig. Kezdtem ezt furcsállni. Nem tudtam most aggódjak, vagy nincs semmi baja csak sokáig áztatja magát...illetve volt egy kis bibi....a víz már nem folyt. Mit csinálhat? Ugye minden rendben van? Nem akartam tovább ezen törni a fejem szóval inkább csak lágyan bekopogtam. Nem terveztem rátörni az ajtót, vagy ilyesmi. Benyitni sem szerettem volna.
-Hahó! Élsz még? - kérdeztem, de nem jött válasz, ezért újra bekopogtattam.
-Austin! - és még mindig semmi. Na jó. Kezdtem egyre idegesebb lenni. Mit csinálhat ez az őrült? Semmi hang nem jött az ajtón túlról. Benyissak? Oh...és...és ha még nincs kész? Az ciki, ha úgy nyitok be. De mi van, ha tényleg van valami baj? Na jó..ez a dilemma kikészít. Be kell nyissak. Történjen bármi....Lassan rátettem kezem a kilincsre és óvatosan lenyomtam, viszont abban a pillanatban el is engedtem, sőt majdnem sikítottam, mert pont akkor valaki más is épp nyitotta az ajtót,csak ugye a másik oldalról. Kinyitotta, majd kilépett a fürdőből Austin. A forró vízből keletkezett gőz füstként szállt ki az ajtón. De én Austin-t figyeltem. Túlságosan is, de mi tagadás...meg volt erre az okom. Nem nehéz kitalálni mi volt ennek az oka. Khm...igen. Austin-on felülről nem volt semmi. A tusfürdője illata betöltötte a szobát és megbabonázott. Azt sem tudtam hol vagyok. Csak őt néztem és nem akartam levenni róla a tekintetem. Egyszerűen mágnesként vonzza a szemem. Olyan tökéletes, olyan...olyan ahw.
-Van valami baj? - kérdezte ravaszul. Áh nincsen. Tényleg nincs semmi....fuh dehogy is....na jó egy kicsit...egy kicsit talán az, hogy brutál jól nézel ki és ezt láthatóan tudod is magadról.
-Mi? Dehogy. Nincsen semmi. Miért lenne? Talán...talán kellene lennie? Mert én nem hiszem. De szerinted kellene? Vagy nem? Vagy miért kérdezed?  - khm...igen ezt mind így elmondtam és csak aztán jöttem rá, hogy mennyire elárultam ezzel magam. Gyakorlatilag annyit is mondhattam volna, hogy: Imádlak. Könyörgöm legyél az enyém. Miből gondoltam , hogy tudok úgy kettesben lenni Austin-nal, hogy nem járatom le magam előtte? Bár ha jól vettem észre őt ez egy cseppet sem zavarta, sőt csak bátorította abban, hogy szórakozzon velem.
-Szóval nem... - mosolygott pimaszul - Akkor hölgyem magyarázza meg miért van ilyen zavarban? - sétált körbe engem. Kirázott a hideg. Tudja, hogy tetszik nekem? Vagy már megszokta, hogy minden lánynak bejön? De talán egyszerre a kettő...igen az lesz.
-Nem vagyok zavarban - vágtam pókerarcot és elhatároztam, hogy ha szórakozni akar, akkor szórakozni fogunk.
-Nincs okom rá, hogy zavarban legyek. - mondtam, mire elvigyorodott . A hátam mögé lépett, majd olyan közel állt, hogy teste teljesen az enyémnek simult. Az arcomról lehervadt a vigyor és a szívem egyre gyorsabban vert.
-Komolyan? - suttogta a hajamba, majd lassan végig simította a jobb kezemet. Libabőrös lettem és nagyon kevés választott el attól, hogy elájuljak. Viszont ettől függetlenül erőt kellett vennem magamon és nem hagyhattam, hogy játszon velem, mint valami babával. Nagy levegőt vettem és szembe fordultam vele. Arra azonban nem számítottam, hogy ugye közel volt hozzám, így csak pár milliméter választott el attól, hogy lesmároljam(!). Khm...igen.

-Ez mi volt cicus? - vigyorgott. Hogy mi? Cicus? Na ne röhögtessen már. Nem vagyok macska!
-Mi az, hogy cicus? - förmedtem rá.
-Ugyan már ne játszd magad.... - harapott bele az ajkába. Úr Isten! - Tudom, hogy tetszik.
Na jó...lehetetlen. Ennyire nem látszódhat rajtam. Ennyire nem lehetek kiismerhető. Vagy ő túl egoista? Ebben a kérdésben is inkább azt mondanám, hogy mind a kettő igaz. Sajnos...
-Még is mi tetszene ennyire? Hm?
-Én. - karolta át a derekam és magához szorított. Szaporán vettem a levegőt és már annyira se tudtam álcázni ami lezajlik bennem, mint eddig. Izzott köztünk a levegő és az ajkaimat fürkészte, néha-néha a szemembe pillantva. Sosem éreztem még ilyet. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom összeugrott, Austin pedig egyre közelebb és közelebb jött ajkaival.  Megremegtem. Mi lesz ebből? A gondolataim zavarosak voltak, a gyomromban pillangók repkedtek, a felhők fölött éreztem magam. Leírhatatlan érzés.... Austin szája és enyém lassan és gyengéden egymáshoz simultak. Nekünk ezt nem lehet. Nem szabad! Austin pedig veszélyes rám tekintve! Nem veszthettem el ennyire a józan eszem! Rájöttem, hogy teljesen elcsavarta a fejem ez alatt a kis idő alatt. Austin igazi rossz fiú....nem úgy mint Tom. És ez hihetetlenül vonzz engem benne. De nem csak ez! Az egész lénye, az egész ember, úgy ahogy van! Éppen, hogy csók lehetett volna belőle, de akkor történt valami ami miatt éppen csak szájra puszinak nevezhető....Ezt nem hiszem el....Nem tudom felfogni, hogy nekem semmi sem jön össze....de talán direkt hozta így a sors. Csak azért, hogy nekem jobb legyen, ne verjen át Austin és ne szeressek bele ennél jobban (ami szerintem lehetetlen), mert ez egy olyan kapcsolat lenne aminek semmi jövője nincs. Mi ketten pedig két külön világ vagyunk.....semmi esélye ennek az egésznek....ő pedig minden bizonnyal csak szórakozik velem....

 

20. rész

Sziasztok!:) Minél hamarabb, annál jobb:) Jó olvasást a 20. részhez:) Pontozzatok és írjatok véleményt!:) <3

Egy kis zene :) Ha van kedvetek hallgassátok meg. Én imádom <3 <3 egyik nagy kedvencem <3

Kinyílt az ajtó és Austin lépett be rajta...kezében..kezében a fényképekkel arról a szőke hajú lányról...Ó a fenébe! Elejtettem amikor visszaszaladtam a szobába. Előre féltem mit kapok ezért tőle. Egy kis ordítást, hogy miért turkáltam a cuccai közt még úgy gondolom meg is érdemelnék. Mert ez végül is tényleg nem szép dolog. Nem is szokásom..csak..csak na. Ettől függetlenül úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Ebbe közrejátszott az idegesség és hát Austin jelenléte is. 

-Ezeket kint elejtetted... - mondta halál nyugodtan.

-Öhm..khm.. - fogalmam sem volt mit mondjak. Kérjek bocsánatot? Nem tudom. - ne haragudj.

-Miért? - na ez váratlanul ért.

-Öhm...hát..nem akartam  kutakodni a cuccaid közt...meg ez magán ügy...ezek a képek..khm..igen. - össze-vissza makogtam zavaromban. Ez a zavar alapból megvan ha Austin-nal vagyok, vagy ha esetleg róla van szó például mikor én és Patrick beszélgettünk, vagy még anno nem is olyan rég Taylerrel...hm...nem láttam egy ideje. Azt sem tudom mi van vele, de talán jobb ez így. Viszont az eléggé zavar, hogy nem lett lezárva köztünk semmi. Olyan gyorsan és hirtelen történt minden, hogy teljesen még most sem fogtam fel...talán beszélnem kéne vele...vagy nem. Nem tudom., de érzem, hogy valahogy le kellene zárni a kettőnk ügyét, vagy a jobbik esetben rendbe tenni. Az lenne a legjobb. Igen. Beszélni fogok vele. Beszélni amint Austin elmegy itthonról, mert az is biztos, ha itt van nem fog Tayler közelébe engedni. Na ennek sem tudom a pontos okát. Valami miatt ezek ketten nem bírják egymást. A múltkor is Austin majdnem neki ment. És biztos vagyok benne, hogy annak más oka is volt és nem csak az, hogy napokon keresztül titokban találkoztam vele.

-Nem érdekel. - szólalt meg Austin és ez visszazökkentett "a földre".

-Oh...igen? - néztem rá értetlenül - Hogy-hogy? - kérdeztem, mire elröhögte magát.

-Jaj Naome. Ne csinálj már úgy mint ha nem hallottál volna semmit abból amit Patrick-kal beszéltünk . - mosolygott pimaszul amivel egyenesen megbabonázott. Fogta képeket és egy mozdulattal ketté tépte egyszerre mind a hármat. 

-Miért nem fogod fel úgy mint egy jó emléket? - próbáltam jobb kedvre deríteni, mire megajándékozott "ezt te sem gondoltad komolyan" pillantásával.

-Öhm...mármint természetesen csak a szép emlékeket...úgy értem..próbálj csak a jó dolgokra emlékezni... - hát valljuk be. Ez elég kínos szituáció volt a részemről. Nem baj. Ezt is megjegyeztem. Soha ne próbálj Naome tanácsot adni. Duplán aláhúzva.

-Hjaaaj.... - sóhajtott lehajtott fejjel, mosolyogva, kezében a képek darabjaival Austin - Tudod milyen szörnyű érzés ha azt hiszed maximálisan bízhatsz egy emberben? Akiről úgy érzed, hogy soha sem bántana meg téged és örökre együtt lesztek? Aztán rájössz, hogy mocskosul a képedbe hazudott végig... - nevetett fel idegesen. Pár pillanat néma csönd után megszólaltam.

-Szereted...? - kérdeztem meg nagyot nyelve és szörnyen fájt feltennem neki ezt a kérdést és szörnyen féltem a választól, de meg kellett tudnom...egyszerűen muszáj volt. Hallottam ugyan ahogyan Patrick-nak azt mondja, hogy már nem, de akkor is meg kellett kérdeznem. Ha nemmel válaszol akkor csak még jobban megkönnyebbülök, ha viszont esetleg igennel, akkor valamelyikünknek hazudik. Az-az nyilván nekem. De ezzel azt tudnám meg, hogy nem bízik bennem és nem akarja, hogy tudjam a magán ügyeit, tudjak róla bármit is. Austin rám nézett, majd röviden válaszolt.

-Nem. 

-Értem... - bólintottam és próbáltam leplezni a boldogságomat, pedig belül egyenesen repdestem az örömtől. Kimondhatatlan érzés volt, viszont bármennyire próbálkoztam eltüntetni, mégis ott volt a szám sarkában egy mosoly. Amit igen...természetesen észre is vett.

-Te meg mit bazsalyogsz? - kérdezte vigyorogva. Uram Isten vigyorogva! Azon a ponton voltam, hogy ott helyben össze esek, kész, végem és boldogan halok meg.

-Semmit...ne-nem is mo-mosolygok. - motyogtam. Te jó ég. De kínos.

-De-de. - nevetett - na mondjad csak. - lépett közelebb mosolyogva, majd odahajolt a fülemhez. Testem teljesen az övéhez simult.

-Súgd meg nekem. Súgd meg minek örülsz ennyire. - suttogta halkan a fülembe, amibe beleborzongtam, a szívem egyre hevesebben vert és végig azon kattogott az agyam "mit mondjak?". 

-Na? 

-Semmi...csak..csak eszembe jutott hirtelen valami.... - Béna, béna , béna!!! Az vagy Naome!

-Hát jó... - hajolt el tőlem és ezzel véget is ért a varázs - Egyszer majd úgy is elmondod...

-Na és ebben miért vagy ilyen biztos? - néztem rá felhúzott szemöldökkel , pimaszul mosolyogva.

-Hidd el. Biztos vagyok benne. - mosolygott.

-Hát pedig tévedsz. Semmi okom nincs rá, hogy bármit is mondjak neked.

-Jó. De akkor innentől kezdve nem szólalhatsz meg. - ült le az ágyra ravaszul vigyorogva.

-Mi? Micsoda? Még is miért ne szólalhatnék meg? - értetlenkedtem.

-Psssszt. - tette az ujját a szájára.

-Mi az, hogy psssssszt? Engem ne pisszegj le.

-Na mert mi lesz? Megversz? - nevetett, majd hirtelen lekapta a felsőjét...én pedig egyenesen lesokkolódtam a látványtól. Azt hiszem tátva is maradt a szám, mivel furcsán nézett...jogos. Ugyan nem most láttam őt...khm..póló nélkül, na de khm..igen.

-E-ezt miért csináltad? 

-Bocs...talán nem tehetem? - röhögött.

-Hát...hát de....

-Na jó..ne égesd magad tovább. Amúgy fürdeni megyek. - indult meg a mosdó felé. - Vagy te szeretnél először?
-Nem..menj csak. Viszont a pólód odabent is le tudtad volna venni...

-Viszont addig amíg végzek te levetkőzhetsz előre, hogy időt spórolj... - mosolygott gusztustalanul édesen és fuh.

-Na húzzál fürdeni. - löktem egyet nevetve rajta így már a fürdőben volt, majd nevetve becsukta az ajtót. Hallottam ahogyan megnyitja a vizet, majd az folyni kezd. Még mindig mosolyogtam.

-Most miért? - kiabált ki röhögve, mire csak újra elnevettem magam....

19. rész

Sziasztok! Egy ideje megint nem volt új rész, na de végre itt a 19. rész!  Köszönöm az előző részhez/részekhez a hozzászólásokat. Ehhez is megköszönném őket. Hát... jó olvasást :) <3 xxxTami

Már kint voltam a teraszon. Nem láttam , nem hallottam semmit , csak megindultam. Aztán átfutott az agyamon valami félelem érzet is. Azt sem tudtam hol vagyok. Mit csinálok én teljesen egyedül? Mikor éppen elkezdtem gondolkozni ezen és megfordult az agyamban az is , hogy visszafordulok valami, vagy inkább valaki döntött helyettem, ugyanis hirtelen két kar ölelte át a derekam, felkapott és visszavitt a házba, majd ott letett. A karok tulajdonosa Patrick volt.

-Mégis hova készültél ilyen sietősen? - kérdezte kissé idegesen miközben kulccsal bezárta az ajtót még mielőtt újabb szökési kísérletem lenne. 

-El! Tudod mennyire elegem van?! Elegem van abból, hogy itt vagyok, de abból meg főleg, hogy azt a hülyét - mutattam a konyha felé - el kell viselnem.

-Ezt a hülyét?  - hallottam meg Austin hangját a hátam mögül  és beleborzongtam. Patrick átnézett a vállam fölött és csupán szemkontaktussal megbeszélt valamit Austin -nal.

-Naome légyszíves menj fel. - mondta Patrick, miközben láttam az arcán, hogy több dolog is átfutott a fejében.  Megfordultam és Austin szemébe néztem, majd megszólalt.

-Hátha ő rá hallgatsz és nem hülyézed le.  - csak némán néztem rá és nem tudtam mit mondani.  Nem is kellett mit mondanom. Tudtam, hogy most engedelmeskednem kell. Így hát felmentem, viszont azt nem is kell mondanom, hogy majd megölt a kíváncsiság. Vajon mi lehet ilyen fontos, hogy Austin így ki van tőle? Mármint félreértés ne essék. Szó sincs arról, hogy esetleg aggódom érte. Ugyan már ez nevetséges...na jó  mindegy. Nem firtatom tovább, mert...talán egy ici-picit , csupán minimálisan aggódom érte...

Felértem a szobába. Austin illat van odabent. Még sosem néztem körül úgy igazán , hát gondoltam most megteszem. Úgy sem tudok semmit sem csinálni, Austin meg nem tud most rám szólni, arra meg majd ügyelek, hogy nagyon ne mozdítsak el semmit....elkezdtem nézelődni és én ezt az egészet tényleg nem kutakodásnak terveztem, de hát nem tagadom az lett belőle...őszintén ki ne lenne kíváncsi egy ilyen fegyveres, rablós (khm..überhelyes) srác cuccaira....vagy csak én vagyok ilyen hülye? Ahj....

Nézelődtem a ruhái között (ahw), megtaláltam a parfümjét (ahhw)  stb...stb...ilyesmik , majd megláttam, hogy az éjjeli szekrényéből kilóg valami. Tudtam, hogy nem szabadna megnéznem, de olyan kíváncsi voltam.  Mit tagadjam odamentem és kivettem. 3 kép volt. Kettőn egy szőke hajú,

gyönyörű lány volt. Hm...a harmadikon rajta volt Austin is. És...és éppen megcsókolta a lányt. Beleremegett a gyomrom, gombóc lett a torkomban és könnyes lett a szemem, miközben néztem a képeket. Aztán észrevettem, hogy amelyik képen ketten vannak valami van a hátulján. Megfordítottam. "9 hónap <3 Imádlak. xxxRebeka" És itt kész. Azt hittem megszakad a szívem. Nem! Az lehetetlen, hogy beleszerettem Austin-ba! Nem! Nem! És nem! Érted Naome?? De már túl késő.  És a legrosszabb, hogy nem mehetek el, nem zárkózhatok be a szobámba, és nem sírdogálhatok csokit zabálva, mint a normális tini lányok. És véletlenül sem a suli leghelyesebb és egyben legelérhetetlenebb srácába estem bele, hanem abba a fiúba aki elrabolt(!). Na és itt a bibi. Már itt nem normális ez az egész. Hirtelen eszembe jutott, hogy Austin most miért nincs itt és hát csúnya dolog hallgatózni, nem is szokásom, de most nem bírtam ki, hogy ne tegyem. Egyszerűen muszáj volt. Így hát kisettenkedtem a lépcső tetejéhez, így tökéletesen hallottam mindent...na jó..úgy nagyjából mindent. Ez a párbeszéd zajlott le amíg ott álltam:

P: Szereted még?

A: Nem. Isten ments. Csak sajnálom azt az időt amit arra a ribancra pazaroltam.

P: De bazd' te is megcsaltad őt!

A: Azért túlzásokba ne essünk. Buli volt és én nem lefeküdtem másik csajjal csak..csak lesmároltam.

P: Most ugye viccelsz? (röhögött) Meg azért tapizás is volt ott...

A: Cseszd meg részeg voltam. Ő meg józan és úgy feküdt le másik csávóval! És én nem fektettem meg a csajt.

P: Hé! Nyugi van tesó. Hagyd a francba. Ennek itt kellett véget vetni köztetek.

A: Igen tudom.

P: Na és Naome...?

Na itt elkerekedett a szemem. A gyomrom görcsbe rándult és egyre szaporábban vettem a levegőt. Onnantól kezdve még jobban figyeltem.

A: Miért? Mi van vele?

P: K*rva szép csaj valld be.

A: Szépnek szép, de még kislány. Ráadásul tudod ki az apja. Az a...

P: Állj le! Csak másfél év van köztetek. Arról meg ő nem tehet. 

A: Tudom. Nem is erről van szó. Hanem arról ami miatt itt van.

P: Abból még bajok lesznek. Irtó nagy bajok.

A: Tudom, de valamit kitalálok.

P: Mikor jön a báttyád? 

A: Azt üzente kb két hét múlva.

P: Addig még akkor van idő.

A: De az is kevés.

P: Igazad van....valami ötlet?

A: Az még nincs.

P: Akkor igyekezz, ha nem akarod, hogy vérontás legyen.

Hogy mi?? Miről beszélnek?? Milyen vérontás?? Na jó... nem kellett  volna kijönnöm a szobából. Inkább vissza rohantam. De tiszta ideg voltam és nem tudtam lenyugodni. Egyszerűen nem ment. Olyan hirtelen történik minden. Éppen, hogy rájöttem szerelmes vagyok Austin-ba, kiderült, hogy van barátnője...illetve már nincs. És két hét múlva jön ide a bátyja...aki..aki nem tudom miért jön, de lehet valaki meghal és...és Uramisten. Ide-oda járkáltam a szobában . Nem tutam mit csináljak magammal. Az ideg összeroppanás szélén voltam, mikor lépteket hallottam kintről, majd kinyitódott az ajtó....

18. rész

18. Rész Mindennél jobban köszönöm a türelmeteket és mindennél jobban sajnálom, hogy csak most hoztam. Többet nem váratlak meg ilyen hosszú ideig titeket. Meg tudnám magyarázni, hogy mi okból hanyagoltam most a blogot, de az túl személyes...minden esetre most már hozom az új részeket. <3

-Az igen.....de a pizzát magában eszed... - pillantottam Patrickra aki csak nevetett.

-Mit műveltetek? - kérdezte félve Austine, mire csak mosolyogtam.

-Az mindegy. A lényeg, hogy nincs kechup.

-Jól van. Nem lényeg. Attól még megeszem... - kezdett flegmázni miközben leült a tányérja fölé. Én szem rebbenés nélkül bámultam rá, várva, hogy mikor néz rám, hogy megkérdezze "mi az?"....de ez nem jött össze szóval miután kezdtem elfáradni abban, hogy mozdulatlanul farkas szemet nézek Austine-nal aki nem mellesleg ezt észre se vette inkább megköszörültem a torkom miközben újra pislogni kezdtem. De semmi...csak nyugodtan evett, Patrick pedig éppen kimenni készült.

-Megyek. Elszívok egy cigit. 

-De siess vissza, majd meg kell beszélnünk valamit. - szólt komoran Austine úgy, hogy rá sem nézett Patrickra aki csak némán bólintott, majd kiment. Vajon mi lehet olyan fontos? Talán rablással, vagy ilyesmivel kapcsolatos...vagy..vagy mi? Persze, hogy egyből ezen kezdtem el gondolkozni. Annyira belemerültem, hogy percekre el is felejtettem, hogy mit is akarok Austine-nak mondani. Végül kizökkentem a gondolat menetemből és inkább visszatértem az eredeti (de nem az egyetlen) problémámra.

-Austine. - szólítottam meg, de ő rám se hederített.

-Austine! - ismételtem meg hangosabban, mire unottan rám nézett. Na kösz...

-Ne hangoskodj már! Így is fáj a fejem mint az állat...- fogta meg homlokát.

-Bocsánat- sütöttem le a szemem. - Csak nem figyelsz rám ha szólok.

-Mégis mi okom lenne rá, hogy figyeljek rád?! - emelte fel a hangját.

-Tessék? - kerekedett el a szemem és nem tudtam mást kinyögni.

-Jól hallottad. Te itt nem vendég vagy! Örülhetnél neki, hogy egyáltalán nem esett még bántódásod, vagy , hogy kijöhetsz a szobából és nem kell ott rohadnod! - kiabált. Lefagytam. Ezek most, hogy jönnek ide? Mégis mi történt vele? Reggel olyan más volt.

-Austine...neked még is mi a fene bajod van? - próbáltam keménynek látszani, pedig tudtam, hogy csak pillanatok kérdése, hogy elbőgöm-e magam, vagy nem.

-Hogy mi bajom? Az, hogy egy elkényeztetett liba vagy akit nem azért hoztam ide, hogy az én ágyamban aludjon, hogy pizzát egyen, hogy azt csináljon itt amit akar , hogy nyugodtan ellegyen itt és pluszba még ő mondja meg nekem, hogy milyen hangulatom legyen! - vágta a fejemhez egyre jobban kiabálva, mire már nem bírtam és félbeszakítottam.

-Akkor mégis mi okból hoztál engem ide?! - ordítottam, mire egy pár pillanatra csend lett.

-Hm? Austine? Akkor mond meg nekem mégis miért vagyok itt, amikor élhetném a saját kis "elkényeztetett világomat".... - lábadt könnybe a szemem. 

 -Szimplán csak örülj annak, hogy van ennyi szívem, hogy vigyázok rád és egyenlőre nincsen bajod...  - láttam ahogy megfeszülnek az izmai. Hogy eddig nincsen bajom?? Ezt az egészet nem tudtam hova tenni. Csak szipogva megkérdeztem:

-Akkor reggel mégis miért voltál olyan....

-Milyen?! Mond Naome! Még is milyen voltam?! - olyan lekezelő volt a hangsúly amiben beszélt, hogy ha nem tartom magam eléggé és nem vagyok ilyen dühös akkor simán sírva fakadok.

-Hm? Na? - kérdezgetett én pedig úgy éreztem mindjárt  szétesek attól a sokfajta érzelemtől ami akkor suhant át rajtam. Attól a sok gondolattól... érzelmek..hm..volt ott fájdalom, csalódás, szánalom, félelem, szomorúság, értetlenség, gyűlölet , harag  , de a legmeglepőbb az mégis a szeretet volt . Nem érdemli meg ezt Austine . Egyszerűen nem érdemli meg, hogy miatta legyek rosszul...de akkor miért csinálom ezt magammal? Miért ha teljesen tisztában vagyok azzal,  hogy ennek az egésznek így semmi értelme és ha nekem fáj attól még Austne-nak nem fog. Ha esetleg úgy szeretem Austine-t attól ő még engem nem fog....

-Legalább válaszolnál..de tudod mit? Nem is érdekel! Soha nem is érdekelt senki véleménye, aztán most pont  tied fog? Ugyan már! - és kész. Sokk hatás alá kerültem...Tévedtem. ..nem vagyok erős.

-Most menj vissza a szobába és nem jöhetsz ki! Megértetted? - mondta és kicsit sem enyhült meg a hangja...   

Megindultam kifelé a konyhából, de még az ajtóból visszafordultam a még pizzát evő Austine-hoz.

-Amúgy....

-Hányszor mondjam, hogy nem érdekel? - nézett rám flegmán

-Csak annyi, hogy...

-Menj már fel!! - akkor is kiakartam nyögni a mondandómat ha esetleg most nekem esik....na jó. Tudtam, hogy ez nem valószínű, mivel eddig nem bántott és nyilván van benne annyi, hogy nem emel kezet egy.....oh..azt a pofont el is felejtettem. Na mindegy. Mire gondolkodni tudtam volna ezen úgy igazán addigra kicsúszott a számon.

-Reggel már viszonylag kezdtél olyan lenni a szememben mint egy emberi lény....- mondtam halkan, de a csendes helyiségben tisztán hallotta. Csak némán rám nézett, de már nem düh volt a szemében...őszintén semmit nem tudtam kiolvasni a tekintetéből. Nem mondott semmit, csak végig nézte ahogy kimegyek. És akkor lett elegem. Úgy döntöttem nem bírok itt maradni tovább. Körbenéztem. Nem volt ott senki így hát első indulatomból megindultam a bejárati ajtó felé. Már szinte rohantam,  odaértem és rátettem a kezem a kilincsre, majd lenyomtam. És igen! Nyitva volt. Az a mámor ami akkor elöntött, az a szabadság érzés....teljesen megbabonázott. Csak végre kint akartam lenni. Kint a házból...messze Austine-tól...Kinyitottam az ajtót és gondolkozás nélkül megindultam kifelé. Semmit nem láttam, semmit nem hallottam....csak elindultam az a bizonyos 8 betűs szabadság felé....

17. rész

17. rész!! Végre:)

-Igen ő. - rendezte le ennyivel Austine.

-Szia - mosolygott rám a fiú. - Patrick vagyok.

-Szia - viszonoztam a gesztust - Naome, de ezt biztos tudod. - nevettem zavaromban. Egyébként Patrick-ról első benyomás: szőkés hajú, egész helyes fiú, de azért lássuk be Austine-t tényleg nem éri utól. 19 éves lehet.... Magas, kigyúrt.....kedves arcú. Szerintem nem lesz vele gond. Bár ami Taylerrel történt.....nem hiszem, hogy újra megesik, de hát jobb félni mint megijedni. Inkább tartom tőle a távolságot. Ha jól veszem észre vele Austine eleve jóban van...miattam ne romoljon meg a kapcsolatuk...sőt. Semmit nem akarok itt kavarni...csak...csak haza akarok menni. Vagy is igazából az eszem ezt hajtogatja..., de valamiért a szívem maradni szeretne. Az okát én sem tudom, pedig igazán jó lenne rájönni. Hiányzik az életem nem? Eszem: de igen! Mindennél jobban vágyom haza! Míg a szívem: Mi értelme lenne otthon lennem?? Csak úgy táncolnék, ahogy fütyülnek....és nem utolsó sorban...Austinet se szívesen hagynám itt....nekem nem szabadna ilyet mondanom! Tudom! És őszintén haragszom is magamra!! Legalább apa miatt nem kellene ilyeneket mondanom! Ahogy korábban is említettem voltak összekoccanásaik.....mindegy. Illetve nem mindegy, de.....

-Naome!!! - integetett az arcom előtt Austine.

-Ööö....igen?

-Itt magyarázok és nem figyelsz.

-Bocsánat...- hajtottam le a fejem. - Megismételnéd?

-El kell ugranom egy negyed órára. Addig itt maradhatsz Patrick-kal, viszont ha nem akkor zárkózz be a szobába megértetted? - mondta parancsolóan. Kissé meg is lepődtem a hirtelen "hullámtól".

-Persze...oké.

-Szóval hol leszel? - kérdezte türelmetlenül

-Lent maradok - válaszoltam némi vacillálás után. Nem ismerem Patrickot de Ausitne megbízik benne, szóval nem hiszem, hogy érhet baj. Másrészről pedig nincs kedvem fent dekkolni egyedül abban a kis szobában.

-Rendben. Nem sokára itt vagyok. - száguldott ki a konyhából, aztán ajtócsapódás közepette a házból is.

-Szóóóóval...... - nézett rám Patrick. - Mizus csajszi? Mit csináljunk? - kérdezte mire én nem tudom, hogy miért elnevettem magam....talán a hülye hangsúlyozása okozta a jókedvemet.

-Mindjárt kész a pizza, szóval szerintem várjuk meg míg megsül aztán megesszük....

-Na látod! Ez egy tök jó ötlet. - csettintett egyet mire megint felnevettem. Hamarosan kész is lett az ennivaló mi pedig nagy nehezen kiszedtük a sütőből. (értsd: Egyszerre akartunk benyúlni a tepsiért és megégetett mindkettőnket a forró sütő. Nem vészesen...semmi bajunk nem lett igazából) Felszeleteltük és vettünk ki ketchupot a hűtőből hozzá , mire Patrick megfogta a tubust és jó sokat rányomott a pizzaszeletére, majd kongó szemekkel az éhségtől rakta le a ketchupot és neki látott volna az evésnek, ha nem pillant rám és látja meg, hogy tágra nyílt szemekkel nézek rá.

-Mi az? - kérdezte nevetve és beleharapott az ennivalóba.

-Te aztán nem spóroltad le róla a ketchupot. - ráztam a fejem mosolyogva és én is tettem az enyémre, de persze én csak minimális mennyiséget.

-Én így szeretem... - rántott egyet a vállán.

-Megértettem - vigyorogtam és én is neki láttam az evésnek. Csöndben majszoltunk, míg ő miután befejezte megtörölte a száját egy szalvétába és komolyan, de még is sunyin rám nézett.

-Na és mi a véleményed Austine-ról? - bazsajgott most már, mire nekem félre csúszott a falat és köhögni kezdtem. Miután abba hagytam a szenvedést zavartan rá néztem, ő pedig még mindig vigyorgott.

-Hogy.....hogy micsoda? Ezt, hogy érted? Nem is értem miért kérdezel ilyet...Nem is ismerem, de valljuk be örülnék neki ha közelebb engedne magához, de.....de....... - néztem rá ő pedig már nevetett.

-Na jó....szerintem ennek így nincs értelme..... - sütöttem le a szemem, ő pedig nagy nehezen befejezte a vihogást, pedig nagyon jól szórakozott rajtam.

-Na....nyugi van. Én nem mondok neki egy szót se. Megígérem. - mondta komolyan.

-De....de még is miről? - tettem úgy mint ha nem érteném miről van szó....pedig nagyon is tudtam. Rájött, hogy Austine nem közömbös számomra....illetve mit is  beszélek......jó mindegy.

-Tudod nagyon jól - mosolygott újra, elvett még egy szelet pizzát és kezdte volna elölről a ketchupos akcióját, ha nem tépem ki a kezéből az üveget.

-Héééé....

-Ne haragudj, de már alig van benne és szerintem Austine is szeretné ezzel enni a pizzát. - magyaráztam neki.

-Jó-jó....csak egy picurit nyomj rá. - annyira vicces ahogy beszél. Komolyan, ha csak úgy meglátnám az utcán az jutna róla eszembe, hogy egy bunkó, kemény fiú. De nem.....őszintén nekem tetszik, hogy ilyen. Főleg, hogy mostanában nem igen tudtam hülyéskedni senkivel.

-De csak egy picit - mondtam neki szigorúan

-Rendben... - válaszolt mire nyomni akartam a pizzájára, de ő kitépte a kezemből és elfutott vele.

-Hééééééj!! Állj csak meg! - rohantam utána nevetve.

-Neeeeeeeeeem!!!! - futkározott ide-oda. Egy idő után nagyon kifáradtam ezért meg kellett állnom pihenni, mire odajött.

-Pontosan hány éves is vagy? - nevettem mélyeket lélegezve.

-Kérlek szépen én egy érett tizenkilenc éves férfi vagyok. - húzta ki magát mire kitört belőlem a nevetés, aztán belőle is. Miután lenyugodtunk visszamentünk a konyhába és beszélgettünk. Megtudtam, hogy gyerek kora óta ismeri Austine-t és legjobb barátok. Hát igen ez fel is tűnt. Mindenről dumáltunk....filmek, zenék ,  kaják, Thai - konyha....igen ez is szóba került, de ami engem a legjobban érdekelt az Austine volt. Nem sokat mesélt róla. Azt viszont kihangsúlyozta, hogy onnan fogom tudni, hogy megbízik bennem, ha őszintén meg fog nekem nyílni.....hát ez úgy sem fog összejönni szóval....mindegy is. Beszélgetésünket félbeszakította Austine érkezése.

-Sziasztok. Remélem maradt még kaja.

-Az igen.....de a pizzát magában eszed... - pillantottam Patrickra aki csak nevetett.....