16. rész

Sziasztok!!:) 16. rész Ezt a részt már úgy írtam ahogy éppen eszembe jutott, mivel amit a füzetembe előre leírtam az elfogyott:D  Igyekszem a következő részekkel! Köszönöm a türelmet és remélem tetszik:D ♥

*Austine

Nem Naome-ra haragszom. Gondoltam, hogy egyszer megunja majd itt bent egyedül. Nem...nem rá. Én Taylerre haragszom, de rá kib*szottul. Naome nem tudhatta milyen igazából. Sőt szerintem még most sem.... Viszont, ha én megtudom, hogy bármit is csinált vele az a féreg...

-Mi a baj kicsim? - na ezt miért mondtam?? Ez....ez gáz. Enyhén szólva az...áh sírjak vagy inkább röhögjek magamon? Ha az adott helyzetet nézzük vér ciki, hogy így hívtam....na jó no comment. Csak reménykedni tudtam, hogy nem veszi ezt a "kis bakimat" figyelembe.

*Naome

Khm.....kicsim? Most komolyan.....azt hittem ott helyben elájulok. Vagy....nem. Ezt ő sem gondolta komolyan....Biztos, hogy nem. Könnyes szemmel ránéztem. Elég zavarodottnak tűnt.Nem szóltunk csak néztük egymást...,de ez egy idő után....hát kezdett kissé zavarba ejtő lenni. Ezt ő is érezte...De én pont abban a pillanatban nem tudtam megszólalni. Végül hál' Istennek megtörte a csendet.

-Na, mesélj.... - utalt ezzel arra, hogy "mi a fenéért bőgök?". Mélyen a szemembe nézett. Ahw...azok a szemek. Egy pillanat! Én nem mondhatok ilyet!! 

-Komolyan érdekel? - szipogtam

-Aham - vonta meg a vállát olyan kisfiús mosollyal....oh Istenem....NEM! Ezt abba kell hagynom.

-Ját.....jó....khm....tudod volt az a telefonos incidens..... - láttam rajta, hogy elég rosszul érinti ez a dolog. Tényleg bánta, hogy megütött. - De ez az állapotom nem akkor kezdődött és nem is akkor amikor ide "hoztatok" - nyomtam meg az utolsó szót arra célozva, hogy ez enyhe kifejezés. Ettől még jobban feszengni kezdett, szóval inkább belekezdtem. És akkor elmeséltem neki mindent....mindent amit eddig titkoltam. Amit eddig nem tudtam elmondani senkinek...mivel nem volt senki akiben.....akiben megbíztam? Egy pillanat....én, én megbízom benne...igen azt hiszem így van. De miért?? Elmondtam neki mindent. Az érzéseimet, Tom-mal kapcsolatban mindent. De tényleg mindent. A telefonos dolgot is részletesen elregéltem neki. Meséltem anyuékról. Szó szerint mindenről. Kivéve Taylerről. Szerintem kiakadna miatta ha megtudná, hogy csókolóztunk...Ésszerű okot nem tudok rá adni, hogy miért reagálna így rá, de ettől függetlenül biztos vagyok benne. A másik ok amiért nem szerettem volna beszélni erről , az az, hogy még én sem fogtam fel. A másik dolog pedig amiről nem beszéltem az az, hogy mit is érzek iránta...mert nem mondom, hogy érzek iránta valamit, de hát azt sem, hogy nem....na jó. Mindegy.

-Szóval....akkor te most tényleg együtt vagy a bíró fiával? - értelmezte amiket mondtam.

-Hát....igazság szerint nem tudom, hogy most mi van velünk.... - mosolyogtam keserűen.

-És nem hívott? - akadt ki, mire elröhögtem magam. 

-Hát nem....szóval nem tudom most mi van. Szerintem itt vége van.....mindennek közöttünk. 

-Idióta, ha elenged egy olyan lányt maga mellől mint te.... - mondta halkan a szemembe sem nézve. Annyira meglepődtem. Szólalni nem tudtam abban a pillanatban. 

-Khm.....mennyi az idő? - kérdeztem próbálva leplezni a zavarom.

-7 óra van.....nem vagy éhes? - kérdezte

-De igen... - néztem rá hálásan

-Akkor gyere. - ragadta meg mosolyogva a karom és az ajtó felé húzott. Hogy mi?? Lemegyünk? És...és ha vannak itt mások is? Mert nyilván vannak. És Tayler- rel sem akarok összefutni.

-Egy.....egy pillanat. - álltam meg

-Mi az? - sétált vissza hozzám mosolyogva.

-Öhm....van itthon valaki?

-Lehet....nem tudom - mosolygott gonoszul.

-De ne csináld már - nevettem el magam.

-Mit? - nevetett ő is. - Gyere már. Ne szórakozz. Mitől félsz? - mosolygott

-Hogy mitől?? - nevettem - Például attól, hogy tök idegen fiúkkal fogok találkozni, ráadásul ilyen állapotban. - mutattam magamra és nem hiszem, hogy túl szépen néztem ki.

-Nyugi. Jó vagy te így. Meg különben is...egyik sem olyan helyes mint én - vigyorgott. Úristen!! Tuti úgy néztem ki mint valami piros....alma vagy nem is tudom. De éreztem, hogy fülig vörös leszek.

-Na! - ragadta meg a kezem és kinyitotta az ajtót. Leráncigált a lépcsőn és át a nappalin. Addig hála az égnek senkivel nem futottunk össze. 

-Süssünk pizzát. Aham. Ja. Azt fogunk csinálni. Mivel most kívánom a pizzát.... - gondolkozott hangosan. Szó szerint kipukkadt belőlem a nevetés.

-Most mi van? - röhögött

-Nem vagy normális. - mosolyogtam

-Nem vagyok normális? - nézett rám vigyorogva

-Hát nem... - nevettem

-Jó...akkor most összekócolom a hajad és bemutatlak mindenkinek a házban - nézett gonoszul.

-Neeeeee..... - rémültem meg, mire csak röhögött és egy fagyasztott pizzát bedobott a sütőbe.

-Na és mit csinálunk ameddig megsül? - kérdeztem

-Azt amit az előbb mondtam. - nevetett

-De ne csináld már - röhögtem

-Jó nem...akkor körbevezetlek a házban...

-Az már meg volt... - csúszott ki a számon mire összeszaladt a szemöldöke és komoran nézett rám.

-Illetve...ne.... - makogtam. Elég kínos helyzet volt és megint miattam. Hogy lehetek ekkora barom?! Hirtelen ajtónyitódást halottam.

-Héé! Austiineeeee!!! - kiabált egy fiú hang. És pár pillanattal később a srác is megjelent.

-Cső "A"! - vigyorgott és oda sétált hozzánk. Austine- nal pacsiztak egyet én pedig ott álltam megszeppenve. 

-Te.....

-Igen ő. - rendezte le ennyivel Austine.

-Szia - mosolygott rám a fiú. - Patrick vagyok.

15. rész

15. rész Következő hosszabb lesz!!! <3

-Te mit keresel itt?

-Ezt én is kérdezhetném....hogy, hogy ilyen korán? - kérdezte Tayler. Egyszerűen semmit nem tudtam kiolvasni az arcából. Abban viszont biztos voltam, hogy tart Austine-tól.......meg értem.

-Miért? Nem jöhetek haza amikor én akarok? - kedveskedett Austine. Összeszorítottam a fogaimat. Most komolyan. Mit kellett volna csinálnom? Tudom. Az lett volna a legjobb ha közbe szólok, de mukkanni nem mertem olyan feszült volt a levegő. 

-Én meg nem kérdezhetek amit akarok anélkül, hogy beszólnál? Amúgy meg, szarok rá mikor jössz haza. - fordult meg Tayler és indult volna el....el jó messze ettől a szobától, de Austine utána szólt.

-Mit akartál Naome-től? - kérdezte nyugtalanul, mire Tayler lassan vissza lépkedett. Ezzel Austine feltette a sorsdöntő kérdést....Bepánikoltam és próbáltam jelezni Taylernek, (aki párszor rám nézett Austine válla felett) hogy most, csak most találjon ki valamit. Valami hihetőt.......könyörgöm! Nagy levegőt vett és belenézett "A" szemébe.

-Khm......semmi különöset.....jajj Austine! Épp szólni akartam, hogy a kis r*banc tegnap kiszökött a szobából. - mosolyodott el gúnyosan...és kész. Tudatszakadás......Hogy mi?? Mi.....minek nevezett? Ez....ez azért durva volt. Tényleg Tayler mondta volna? Az a Tayler? Az aki ma megcsókolt? Akinek minden gondomat elmondtam? Gyerekkori emlékeimet meséltem?......Egyszerűen le r*bancozott?

-Hah - horkantam fel, mire mind ketten rám néztek.  Olyan mélyen néztem Tayler szemébe, hogy a tekintetemmel meg tudtam volna ölni. Értette. Persze, hogy értette. Láttam rajta. Az arcvonásai kissé megváltoztak, de teljes erejével azon volt, hogy a gúnyos mosolya ne menjen át vicsorgásba.

Ez után Austine-ra néztem aki összeszorította az öklét. Nem tudtam eldönteni. Most rám haragszik.....ennyire? Vagy.....valamiért Tayler-re?

-Jó.....megteszed, hogy elhúzol innen?.... - ezt én nem értem....miattam vannak ennyire összekapva , vagy....amúgy sem bírják egymást? És.....mégis melyikük a "jófiú". Jó....ez így hülyeség, mert végül is mind a ketten ugyan azon az oldalon vannak, de mégsem. - Nem kell többet ide jönnöd. Főleg nem Naome-hez. Remélem elég világos volt. Arra mondjuk még kíváncsi lennék, hogy mi volt az eredeti oka annak, hogy ide jöttél, de nincs hozzá energiám, hogy végig hallgassam  a kamu sztorikat amiket nagy nehezen röktönzöl nekem, aztán mikor már kifacsarom belőled az igazságot, jól képen töröljelek és..... - indult meg Tayler felé Austine mire már tényleg felpattantam és elé álltam és a kezemet rátettem a mellkasára, ezzel gátolva, hogy a végén tényleg megüsse Taylert. Megérdemelte volna. Szívem szerint így érzek. Viszont ha az eszemmel gondolkozok, akkor nem. Én sem értem, de jobb ez így, mivel Austine megállt, lenézett rám és kicsit megenyhült az arca, de ezt Tayler nem hiszem , hogy észre vette.

-Nyugi van ember! - akadt ki Tayler. Austine mély levegőt vett és nagy nehezen ennyit kinyögött:

-Csak húzz innen! - Tayler nem is gondolkozott rajta, egyből megfordult és lelépett. Ennyi emberben csalódni....szinte egyszerre. Megfordultam és becsuktam az ajtót, majd újra Austine-nal találtam szemben magam. Lesütöttem a szemem.

*Austine

Na ez mi a f*szom volt? Nem tudom mi a szart gondol Tayler, de ennyivel nem intéztük el.  Nyilván Naome miatta szökött ki. De ha meg tudom, hogy bármit is csinált vele.....én esküszöm letépem a fejét. Nem kéne aggódnom miatta.....sőt. Le kéne szarnom. Eredetileg meg már halottnak kéne lennie......Hm..

*Naome

Semmit nem tudtam kiolvasni a szeméből. Valamin nagyon gondolkozhatott. Gyerünk Naome! Mondj már valamit.....

-Öhm....megnéztem amit hoztál. - amm.....próbálkozni lehet? Jajj.....de égés. Austine csak gúnyosan elnevette magát.

-Örülök... - nyögte ki rám sem nézve és lefeküdt az ágyra.....jó akkor ne beszélgessünk. Eddig tartott az a valami köztünk.... az a....nem is tudom mi....egyszerűen normális viselkedés egy másik emberrel... Viszont én nem fogok itt állni. Lefeküdtem mellé. Messze.... Bekapcsolta a TV-t. Én pedig gondolkoztam, mivel nem igazán érdekelt amit néz...Eszembe jutottak apáék......, most újra belém tört az a szörnyű érzés. Eszméletlenül hiányoztak....eszembe jutott Zack (az öcsém). 9 napja, hogy itt vagyok. Az, hogy hamarosan itt a 10-es évzáró, hamarosan betöltöm a 16-ot. Akaratlanul eszembe jutott Tom is. Mégis mit gondoljak? Lehet csak véletlen, hogy nem keresett? Esetleg apáék telefonjáról? De....ez hülyeség.......miért nem a sajátjáról? Talán elromlott? Nem hiszem.....szerintem egyszerűen csak nem érdeklem. Az, hogy mi van velem...Sok volt. Ez.....ez minden. Egyszerűen nem tudtam tartani magam, így hát elkezdtem sírni. Austine persze most rám nézett.....de jó. 

-Mi az? - némította le a TV-t. Megráztam a fejem és az arcom a párnába fúrtam. Ugyan nem láttam semmit, de azt valahogy éreztem, hogy néz. A következő pillanatban egy kéz simította végig a hátam......

-

14. rész

14. rész Bocsánat a késésért és B.U.É.K!! :) ♥

-Hagyj békén! - kiabálta

-Naome! Mi van?? Mi a baj? - jó ez így hülye kérdés volt, de hirtelen nem jutott normálisabb az eszembe.

-Te! - nézett mélyen a szemembe miközben sírva megbökött az ujjával. - Te tehetsz mindenről!

Na ez ütött. Az egy dolog, hogy elhurcoltattam őt ide, de.....

-Ezek után akadsz ki? Miután eléd állok egy csomó gönccel? Érdekes eddig szinte semmi bajod nem volt virágszál. Ch....te is tudod, hogy kell élni. - néztem rá lesajnálóan, de....legbelül nem gondoltam komolyan....vagy igen...vagy áh....

-Te szemét rohadék - suttogta könnyes szemmel és lökött rajtam egyet, majd felpattant és hátrébb lépett tőlem.

-Légyszíves Na.... - kezdtem felé lépkedni.

-Ne gyere közelebb! - szólt rám

-Nyugodj meg.... - mentem még közelebb.

-Ne érj hozzám!

-Fejezd be kérlek

-Nem....-zokogott és ütni kezdett, mert nem tettem eleget a kérésének és még is oda mentem hozzá. Bevallom.....fájt, hogy így kellett látnom őt.

-Állj le! Nyugodj már meg!! - kezdtem ingerült lenni. Nem hagyta abba ezért oda léptem hozzá és szorosan átöleltem. Így próbáltam nyugtatni őt.......siker nélkül.

-Eressz el! - sírt.....mééég mindig kiabálva.

-Na jó! Elég! - löktem le az ágyra és ráfeküdtem....így fogtam le. Khm....ez így elég félreérthető, de a cél érdekében mindent. Különben is......Maynard.

*Naome

Nem tudtam mozogni olyan erősen lefogott. Még mindig sírtam, de már kezdtem lehiggadni. Egyszerűen megbabonázott az illata.

-Shh...-suttogta a fülembe és elkezdte simogatni a hajam - Nyugi. - olyan édesek voltak a szavai. A hangja pedig mély és férfias, de mégis gyengéd és kedves. Nagy levegőt vettem, ő pedig pár másodperc múlva (mikor már biztos volt benne, hogy nem támadom meg) felültetett magával szembe és....és végigsimította az arcom. A szívem a torkomban dobogott és nem a félelemtől. Már csak szipogtam és nem sírtam.

-Tss...nincs semmi baj - suttogta és kisimított egy hajtincset az arcomból és akkor....és akkor történt először (vagy talán másodjára, de nem lényeges), hogy Austine (az a híres, nevezetes "A" , akiről annyit hallottam, akitől apa annyira félt és eddig én is szinte rettegtem tőle) őszintén  rám mosolygott, aztán szorosan magához ölelt. A döbbenettől reagálni se tudtam. A szívem pedig hevesebben vert, mint valaha. Belefúrtam az arcom a vállába és szorosan kapaszkodtam belé. Azt kívántam, hogy ez a pillanat soha, de soha ne érjen véget. Nem érdekeltek anyáék, teljesen elfelejtettem, ha csak egy másodpercre, hogy miért sírok, elfelejtettem Taylert, nem érdekelt, hogy hol vagyok.....csak az, hogy kivel. És én Austine-nal voltam. Nem érdekelt más , csak az, hogy most velem volt. Az, hogy most annak az embernek a karjaiban sírok, aki megsíratott. Mélyen beszívtam az illatát. 

-Minden oké? - törte meg a csendet.

-Nagyjából.... - öszintén... abban a pillanatban? Tökéletesen voltam, de ezt nem mondhattam el neki - Austine... - kezdtem halkan

-Igen? - suttogta és továbbra is ölelt. Gondolkoztam.....pontosan mit akarok neki mondani? Egyszerűen nem tudom szavakba önteni. Csak óvatosan eltoltam magamtól és gyengén, könnyes szemmel elmosolyodtam, mire visszamosolygott rám. Sejtettem, hogy nem tart sokáig ez a pillanat, mint minden jó dolog. Éreztem, hogy ez túlságosan szép ahhoz, hogy valós legyen. És most nem voltam hülye, mert tökéletesen ráéreztem. Hirtelen valaki kopogott az ajtón.

-Naome! Naome légyszíves nyisd ki! - hallottam Tayler hangját kívülről. Ne! Ne! Ezt ne! Ebben a nyomorult életemben miért minden csak egy pár pillanatig tartó ábránd? Egyszerűen MINDEN! Austine-nak összeszaladt a szemöldöke és felállt. Megindult az ajtó felé, én pedig már előre féltem attól ami következik.Austine kinyitotta az ajtót és akkor szembe találta magát Taylerrel, aki mikor megpillantotta Austine-t hátrált egy lépést.  Nos....az első reakció mindkét fiú arcán a döbbenet volt.  Láttam Austine-on , hogy nem tudja hova rakni ezt a szituációt. 

-Te mit keresel itt?