Sziasztook!!:) 21. rész Említette egy olvasóm és barátnőm, hogy hiányolja az Austin szemszögös részeket. Ti mit gondoltok erről? Nem is húzom az időt. Jó olvasást!:) Ja, és köszönöm szépen az előző részhez/részekhez a sok dicséretet. Nagyon jól esik és ösztönöz arra, hogy hozzam az új részeket és megéri erre időt szánnom. Imádlak titeket!:) Csók. xxxTami
Austin sokáig volt a fürdőben. Már-már túl sokáig. Kezdtem ezt furcsállni. Nem tudtam most aggódjak, vagy nincs semmi baja csak sokáig áztatja magát...illetve volt egy kis bibi....a víz már nem folyt. Mit csinálhat? Ugye minden rendben van? Nem akartam tovább ezen törni a fejem szóval inkább csak lágyan bekopogtam. Nem terveztem rátörni az ajtót, vagy ilyesmi. Benyitni sem szerettem volna.-Hahó! Élsz még? - kérdeztem, de nem jött válasz, ezért újra bekopogtattam.
-Austin! - és még mindig semmi. Na jó. Kezdtem egyre idegesebb lenni. Mit csinálhat ez az őrült? Semmi hang nem jött az ajtón túlról. Benyissak? Oh...és...és ha még nincs kész? Az ciki, ha úgy nyitok be. De mi van, ha tényleg van valami baj? Na jó..ez a dilemma kikészít. Be kell nyissak. Történjen bármi....Lassan rátettem kezem a kilincsre és óvatosan lenyomtam, viszont abban a pillanatban el is engedtem, sőt majdnem sikítottam, mert pont akkor valaki más is épp nyitotta az ajtót,csak ugye a másik oldalról. Kinyitotta, majd kilépett a fürdőből Austin. A forró vízből keletkezett gőz füstként szállt ki az ajtón. De én Austin-t figyeltem. Túlságosan is, de mi tagadás...meg volt erre az okom. Nem nehéz kitalálni mi volt ennek az oka. Khm...igen. Austin-on felülről nem volt semmi. A tusfürdője illata betöltötte a szobát és megbabonázott. Azt sem tudtam hol vagyok. Csak őt néztem és nem akartam levenni róla a tekintetem. Egyszerűen mágnesként vonzza a szemem. Olyan tökéletes, olyan...olyan ahw.
-Van valami baj? - kérdezte ravaszul. Áh nincsen. Tényleg nincs semmi....fuh dehogy is....na jó egy kicsit...egy kicsit talán az, hogy brutál jól nézel ki és ezt láthatóan tudod is magadról.
-Mi? Dehogy. Nincsen semmi. Miért lenne? Talán...talán kellene lennie? Mert én nem hiszem. De szerinted kellene? Vagy nem? Vagy miért kérdezed? - khm...igen ezt mind így elmondtam és csak aztán jöttem rá, hogy mennyire elárultam ezzel magam. Gyakorlatilag annyit is mondhattam volna, hogy: Imádlak. Könyörgöm legyél az enyém. Miből gondoltam , hogy tudok úgy kettesben lenni Austin-nal, hogy nem járatom le magam előtte? Bár ha jól vettem észre őt ez egy cseppet sem zavarta, sőt csak bátorította abban, hogy szórakozzon velem.
-Szóval nem... - mosolygott pimaszul - Akkor hölgyem magyarázza meg miért van ilyen zavarban? - sétált körbe engem. Kirázott a hideg. Tudja, hogy tetszik nekem? Vagy már megszokta, hogy minden lánynak bejön? De talán egyszerre a kettő...igen az lesz.
-Nem vagyok zavarban - vágtam pókerarcot és elhatároztam, hogy ha szórakozni akar, akkor szórakozni fogunk.
-Nincs okom rá, hogy zavarban legyek. - mondtam, mire elvigyorodott . A hátam mögé lépett, majd olyan közel állt, hogy teste teljesen az enyémnek simult. Az arcomról lehervadt a vigyor és a szívem egyre gyorsabban vert.
-Komolyan? - suttogta a hajamba, majd lassan végig simította a jobb kezemet. Libabőrös lettem és nagyon kevés választott el attól, hogy elájuljak. Viszont ettől függetlenül erőt kellett vennem magamon és nem hagyhattam, hogy játszon velem, mint valami babával. Nagy levegőt vettem és szembe fordultam vele. Arra azonban nem számítottam, hogy ugye közel volt hozzám, így csak pár milliméter választott el attól, hogy lesmároljam(!). Khm...igen.
-Ez mi volt cicus? - vigyorgott. Hogy mi? Cicus? Na ne röhögtessen már. Nem vagyok macska!
-Mi az, hogy cicus? - förmedtem rá.
-Ugyan már ne játszd magad.... - harapott bele az ajkába. Úr Isten! - Tudom, hogy tetszik.
Na jó...lehetetlen. Ennyire nem látszódhat rajtam. Ennyire nem lehetek kiismerhető. Vagy ő túl egoista? Ebben a kérdésben is inkább azt mondanám, hogy mind a kettő igaz. Sajnos...
-Még is mi tetszene ennyire? Hm?
-Én. - karolta át a derekam és magához szorított. Szaporán vettem a levegőt és már annyira se tudtam álcázni ami lezajlik bennem, mint eddig. Izzott köztünk a levegő és az ajkaimat fürkészte, néha-néha a szemembe pillantva. Sosem éreztem még ilyet. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom összeugrott, Austin pedig egyre közelebb és közelebb jött ajkaival. Megremegtem. Mi lesz ebből? A gondolataim zavarosak voltak, a gyomromban pillangók repkedtek, a felhők fölött éreztem magam. Leírhatatlan érzés.... Austin szája és enyém lassan és gyengéden egymáshoz simultak. Nekünk ezt nem lehet. Nem szabad! Austin pedig veszélyes rám tekintve! Nem veszthettem el ennyire a józan eszem! Rájöttem, hogy teljesen elcsavarta a fejem ez alatt a kis idő alatt. Austin igazi rossz fiú....nem úgy mint Tom. És ez hihetetlenül vonzz engem benne. De nem csak ez! Az egész lénye, az egész ember, úgy ahogy van! Éppen, hogy csók lehetett volna belőle, de akkor történt valami ami miatt éppen csak szájra puszinak nevezhető....Ezt nem hiszem el....Nem tudom felfogni, hogy nekem semmi sem jön össze....de talán direkt hozta így a sors. Csak azért, hogy nekem jobb legyen, ne verjen át Austin és ne szeressek bele ennél jobban (ami szerintem lehetetlen), mert ez egy olyan kapcsolat lenne aminek semmi jövője nincs. Mi ketten pedig két külön világ vagyunk.....semmi esélye ennek az egésznek....ő pedig minden bizonnyal csak szórakozik velem....
