22. rész

22. RÉSZ! ANNYIRA IMÁDLAK TITEKET, HOGY AZ HIHETETLEN!! <3 <3 Puszi! xxxTami

A "majdnem csókunkat" autó dudálás szakította félbe. Mikor ajkunk már éppen összeért, Austin kinyitotta szemeit, melyeket időközben behunyt. Mélyen a szemembe nézett, végigsimította az arcom, majd egy édes puszit nyomott  a homlokomra...hm. Ellépett tőlem, felkapott egy pólót és sietősen kirohant a helyiségből. Hallottam ahogy gyorsan dobogva a lábaival lefut a  lépcsőn. Erről ennyit. Tényleg talán így a jobb. Ki tudja? Talán csak azért akart megcsókolni, mert legbelül még mindig szereti az exbarátnőjét és úgy megzavarodott, hogy nálam akart vigaszra találni. A másik eset pedig az, hogy szimplán csak játszadozik velem. Ahogyan már említettem. Austin igazi rossz fiú és tud róla, hogy minden lány megveszik érte. Bár arról fogalmam sincs, hogy milyen gyakran van lányok közelében, mivel a "foglalkozása" miatt nem igen találkozhat lányokkal, ha csak nem úgy képzeljük el a valóságot mint a filmekben...Egy rablógyilkos rossz fiú és egy bőrrucis bombanő románca.....na jó. Ezt a gondolatot sürgősen el kell felejtenem mielőtt úgy bebeszélem magamnak, hogy a végén tényleg elhiszem, hogy így van. Pedig nem.....remélem. Mennyi ideje lehettek együtt a barátnőjével?  És mégis, hogy volt képes az a cafka megcsalni egy...egy ilyen fiút?? Nem hiszem, hogy találhat jobbat. Ahogy hallottam  a bejárati ajtó csapódását az ablakhoz rohantam. Egy nagy autóból egy jó pár ismeretlen alak szállt ki. Kiszúrtam valamit...egy-két embernek sunyin hátra volt téve a keze és valamit dugdostak. Meglepetésemre Austin nem egyedül ment ki. Minimum húszan indultak az ismeretlen személyek felé. Észre vettem, hogy Austin is dugdos valamit. Sőt...mindnyájan akik "tőlünk" voltak. Erősen koncentráltam, hogy lássam mi lehet az, de közben az  is érdekelt, hogy a másik oldal tagjai mit rejtegetnek. Jobban figyeltem mint bármikor máskor. És akkor az egyik a jött alakok közül véletlen elárulta magát, mivel nem tudta, hogy rálátok ezért leghátul simán előhúzta háta mögül a pisztolyát(!). Na jó. Ebből semmi jó nem sülhet ki. Ezeknél pisztoly van. És szerintem nem kell nekik túl nagy elhatározás, hogy lelőjenek-e valaki, vagy sem. Austin....Úram Isten Austin bajban van! Nem tudja, hogy fegyver van náluk. Mégis, hogy szóljak neki?? Óvatosan és halkan kinyitottam az ablakot. Azért azt sem akartam, hogy engem lelőjenek ezért elvetettem azt az ötletet, hogy szimolán leüvöltök Austin-nak, hogy "Ezek szét akarják lőni a fejed!! Fuss!!" Nem...ezt  nem lehetett. Amúgy, amíg csukva volt az ablak nem hallottam semmit lentről, de most, hogy kinyitottam mindent tisztán értettem .
-Hol van? - kérdezte flegmán Austin, mire egy férfi vigyorogva kiszállt az autóból. Ráadásul kísértetiesen hasonlított Austin-ra, csak...csak éppen idősebb volt pár évvel és volt borostája. Hamarosan ki is derűt mi volt ez a nagy hasonlóság.
-Mi van öcsi? - mosolygott - Hát így kell fogadni az egyetlen bátyádat? 
Tudatszakadás. Austin....bátya? Na nee. És mégis miért van náluk fegyver.
-Mit akarsz, hogy ilyen hirtelen csak úgy beállítasz?
-Ezt jobb szeretném inkább bent, intimebb  körülmények között megbeszélni.
-Én viszont nem! - vágta oda gorombán Austin. Testvérek basszus....miért beszélnek így egymással? 
-Ohó - nevetett ördögien az idősebbik fivér, akinek addig még nem derült ki a neve - hát jó..., de az  a véletlen dolog állt  fel, hogy te pont azért a dologért nem akarod, hogy bemenjünk, ami miatt itt vagyunk.
Ez kezdett nagyon gyanús lenni... Austin csak pókerarcot vágva, öklét összeszorítva nézett a tesójára, aki elég szórakozottnak tűnt...,de ez csupán a külső volt. Ezt még én is láttam.
-Akkor beszéljünk itt... - húzta fel fél szemöldökét és a stílusa a nyájasról teljesen megváltozott - Tudom, hogy él a lány...és még csak amatőr módon pénzt se követeltél érte.  Azt hittem ezt el tudod intézni, de ez is rám marad. Sosem értettem  apánk miért bírt mindig is jobban téged. - nevetett - hiszen csak egy nyomorult, beszari senki vagy.... - mondta flegmán és a kezét hirtelen felemelte. A mozdulatával együtt a mögötte lévők előkapták fegyvereiket én pedig automatikusan  elkiáltottam magam. 

-Austin!!! - hirtelen mindenki felnézett rám én pedig a szám elé kaptam a kezem.
-Hát ott van - vigyorgott gonoszul Austin bátya. A következő pillanatban Austin-ék is előkapták a pisztolyaikat és sorban elcsattantak a lövések. Hirtelen becsaptam az ablakot és leguggoltam, hogy ne érhessen golyó. Engem akarnak...értem jöttek. Mindenem remegett, odakint pedig hirtelen olyan durrogások és pisztoly lövések kezdték hallatni magukat, hogy szinte elájultam félelmemben. Austin! Austin-nak nem eshet baja! Csak nem fogja a saját testvére lelőni, vagy lelövetni...vagy még is? Mit tegyek?? Tanácstalanul hallgattam a kintről jövő lövéseket , ordításokat. Sírni kezdtem. Csak úgy folytak a könnyeim. Hitelen hallottam lentről, hogy valaki/valakik betörik az ajtót. Végem... Muszáj volt kezdenem magammal valamit, vagy különben végem  van. Remegő lábakkal, könnyes szemmel óvatosan felálltam és  a szekrényhez indultam. Szinte imádkoztam, hogy nyitva legyen az amelyikbe beférek. Nyitva volt. Igyekeztem gyorsan bebújni. Nem túl jó rejtekhely, de így talán nagyobb az esélyem arra, hogy nem találnak meg. Ahogy a szekrény mélyén ültem, összekulcsolt lábakkal éreztem, hogy szédülök és az amúgy is sötét helyen egyre homályosabban láttam. A lövések egyre halkabbak lettek és onnantól kezdve nem emlékszem másra....