28. Rész Ez most nem lett valami hosszú...:/
Száguldottunk az autóval. A sebesség amivel mentünk őrületes volt. Az eső már csillapodott, tudtunk tőle menni az autóval. Csupán csak csepergett, messze pedig látszott ahogy a villámok kirajzolódnak az égen, majd utána dörög egyszer-egyszer. Austin remegett az idegtől. Nem tudtam a jelenlegi helyzetre koncentrálni, mivel próbáltam feldolgozni a tényeket. Austin és a barátnője azért mentek szét, mert Tayler-rel megcsalta őt a lány...Tayler erőszakos viselkedése pedig most úgy feldühítette Austin-t, hogy szinte a halálig püfölte...Ki hívták hozzá a mentőket...Austin és én pedig ott hagytuk az egész bandát...és Patrick-ot...Úramisten!
-Austin fordulj vissza!! - semmi választ nem adott, mint aki meg sem hallotta. Azért ekkora tapló nem lehet! Túlzásba viszi!
-Austin fordulj vissza!! - szóltam rá erélyesebben. Továbbra sem válaszolt. Pislogás nélkül, ideg beteg fejjel kormányzott. Néha olyanokat rántott a kormányon, hogy ha nem kapaszkodom meg és ha esetleg nem zártam volna be rendesen az autó ajtaját, lazán kirepülhettem volna. Egy-két hirtelen fékezésénél előre estem, a biztonsági öv olyankor pedig majd' megfojtott. De ugye inkább ez, mint, hogy kirepüljek a szél védőn, de hát akkor is...Nem tudtam elképzelni hova a jó fenébe kell ennyire rohanni és így ott hagyni a többieket és velük együtt a felelősséget amit Austin dolga lenne magára venni, mivel az ő hibája ez az egész helyzet...Jó...nem azt mondom, hogy haragszom rá amiért megvédett Tayler-től (sőt egyenesen hűű), de ez nem normális dolog!
-Austin válaszolj vagy.....vagy... - gondolkoztam mivel tudnék keménynek tűnni és megfenyegetni őt....hát..izé...nah jó ez nem szöszölésre alkalmas helyzet volt, rávágtam az első dolgot ami az eszembe jutott. - Vagy kiugrok a kocsiból! - fejeztem be a mondatom határozott arc kifejezéssel. Austin egy pillanatra rám nézett, de csak a szemével. Én halál komoly fejjel néztem vissza rá, erre elröhögte magát..... Hogy mi van? Összehúzott szemöldökkel néztem rá.
-Min nevetsz? - válaszul csak még jobban nevetett. Már a fejét fogta az egyik kezével. Az autót lelassította, már nem száguldottunk.
-Austin!! Én komolyan megcsinálom!! - teljesen felidegesített az idétlen (idétlen=egyben iszonyat aranyos nevetés amit egész nap hallgatnék, normális esetben) nevetésével. Ekkorra annyira elkezdett röhögni, hogy már szinte fuldoklott. Itt valami iszonyat pipa lettem. Elöntött az adrenalin és úgy gondoltam, hogy 'Igen? Na majd meglátjuk!' Dühömben hirtelen az ajtó kilincshez nyúltam és kirántottam azt. Az ajtó hirtelen kicsapódott és a száguldó autó mellett lengett. Az utat figyeltem és átgondoltam valóban kimerek-e ugrani csak bizonyításból. Az övemhez nyúltam és kicsatoltam, majd hirtelen ösztönből ugrani készültem. Mindez pár pillanat alatt történt.
-Hülye vagy?! - ordított Austin és mielőtt repültem volna elkapta a pólómat és visszarántott miközben egy hatalmasat fékezett. Az autó pár másodperc után megállt, de már késő volt.....
Nem...nem zuhantam ki...csak éppenséggel az autó ajtaját levitte egy fa. Az ajtó hátrarepült és csak tátott szájjal bámultam utána. Austin is hasonló sokk alatt volt. Perceken keresztül csak bámultunk hátra az út szélére ahol az ajtó hevert. Ezek a percek után Austin furcsa hangot hallatott ezért megfordultam még mindig ámulva.
-Mi a....? - ránéztem és olyan volt, mint egy hal. Tátott szájjal bámult a képembe.
-Mond te teljesen megőrültél??? - akadt ki teljesen. Na igen....innen kezdődött a balhé.
-Ne haragudj. - szorítottam össze a szemeimet.
-Ne haragudjak?? Ne haragudjak??? Ch. He?? Mimirimi?? Mi a faszom? Vagy...mivan? Ez...ez....fuh... - egyik szemem kinyitottam. Úgy tűnt most igazán bebizonyítottam neki, hogy ha valamiről azt mondom, hogy megmerem akkor azt tényleg megmerem. Bár még én is ámulat hatása alatt voltam. Az ég már piroslott a reggeli nap sugarától, az eső is elállt. Csak az út fénylett a nedvességtől. Austin kiszállt, hogy átvizsgálja ezt az egész helyzetet...
-Austin fordulj vissza!! - semmi választ nem adott, mint aki meg sem hallotta. Azért ekkora tapló nem lehet! Túlzásba viszi!
-Austin fordulj vissza!! - szóltam rá erélyesebben. Továbbra sem válaszolt. Pislogás nélkül, ideg beteg fejjel kormányzott. Néha olyanokat rántott a kormányon, hogy ha nem kapaszkodom meg és ha esetleg nem zártam volna be rendesen az autó ajtaját, lazán kirepülhettem volna. Egy-két hirtelen fékezésénél előre estem, a biztonsági öv olyankor pedig majd' megfojtott. De ugye inkább ez, mint, hogy kirepüljek a szél védőn, de hát akkor is...Nem tudtam elképzelni hova a jó fenébe kell ennyire rohanni és így ott hagyni a többieket és velük együtt a felelősséget amit Austin dolga lenne magára venni, mivel az ő hibája ez az egész helyzet...Jó...nem azt mondom, hogy haragszom rá amiért megvédett Tayler-től (sőt egyenesen hűű), de ez nem normális dolog!
-Austin válaszolj vagy.....vagy... - gondolkoztam mivel tudnék keménynek tűnni és megfenyegetni őt....hát..izé...nah jó ez nem szöszölésre alkalmas helyzet volt, rávágtam az első dolgot ami az eszembe jutott. - Vagy kiugrok a kocsiból! - fejeztem be a mondatom határozott arc kifejezéssel. Austin egy pillanatra rám nézett, de csak a szemével. Én halál komoly fejjel néztem vissza rá, erre elröhögte magát..... Hogy mi van? Összehúzott szemöldökkel néztem rá.
-Min nevetsz? - válaszul csak még jobban nevetett. Már a fejét fogta az egyik kezével. Az autót lelassította, már nem száguldottunk.
-Austin!! Én komolyan megcsinálom!! - teljesen felidegesített az idétlen (idétlen=egyben iszonyat aranyos nevetés amit egész nap hallgatnék, normális esetben) nevetésével. Ekkorra annyira elkezdett röhögni, hogy már szinte fuldoklott. Itt valami iszonyat pipa lettem. Elöntött az adrenalin és úgy gondoltam, hogy 'Igen? Na majd meglátjuk!' Dühömben hirtelen az ajtó kilincshez nyúltam és kirántottam azt. Az ajtó hirtelen kicsapódott és a száguldó autó mellett lengett. Az utat figyeltem és átgondoltam valóban kimerek-e ugrani csak bizonyításból. Az övemhez nyúltam és kicsatoltam, majd hirtelen ösztönből ugrani készültem. Mindez pár pillanat alatt történt.
-Hülye vagy?! - ordított Austin és mielőtt repültem volna elkapta a pólómat és visszarántott miközben egy hatalmasat fékezett. Az autó pár másodperc után megállt, de már késő volt.....
Nem...nem zuhantam ki...csak éppenséggel az autó ajtaját levitte egy fa. Az ajtó hátrarepült és csak tátott szájjal bámultam utána. Austin is hasonló sokk alatt volt. Perceken keresztül csak bámultunk hátra az út szélére ahol az ajtó hevert. Ezek a percek után Austin furcsa hangot hallatott ezért megfordultam még mindig ámulva.
-Mi a....? - ránéztem és olyan volt, mint egy hal. Tátott szájjal bámult a képembe.
-Mond te teljesen megőrültél??? - akadt ki teljesen. Na igen....innen kezdődött a balhé.
-Ne haragudj. - szorítottam össze a szemeimet.

jó lett! ;) kövi mikor lesz?
VálaszTörlésJó lett, csak kicsit rövid! :\ De nem baj, nagyon jó lett ez is, mint az összes. :DDD Most lejátszódott a fejemben ez az egész, és most visszhangzik a fejemben Austin röhögése. :'D
VálaszTörlésFlora :)
Úristen XD hát ez... hatalmas. Megszakadok. Kérlek kérlek lécci hamar hozd a kövit.
VálaszTörlésSiess a kövivel!!!!!!!! Naon jóóóóóóóóóó!!!!
VálaszTörlésJóóó lett!....hamar az új részt!
VálaszTörlésJó lett! Siess a kövivel! :)
VálaszTörlésJó lett ,de most ne egy hónap után legyen új rész lécci!
VálaszTörlésbazmeeg xdddddd ♥
VálaszTörlésNagyon jó és Nagyon várom a kövit!:)
VálaszTörlésUristen siess az uj resszel!!♥:D
VálaszTörlésSiess létsziiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésmegint kezdesz eltűnni megértem, hogy ha a kistesóddal :) akarsz lenni csak akkor jelents be szünetet, mert nagyon szeretem a blogodat, és akkor nem nézném folyton az oldalt :)
VálaszTörlésEgyet értek. :-)
VálaszTörlésmikor lesz rész nekem is hiányzik a történet :(
VálaszTörlésMikor hozod már az új részt? Ez már nagyon durva. Nem akarom minden nap nézni, hogy van-e új rész. Mert már lassan egy hónapja, hogy nem volt.
VálaszTörlésEz igy rossz,megint egy hónap utan lesz rész. Én megértem hogy most van suli,tanulás, család,barátok,de ha nincs időd csinálni akkor mond azt hogy az oldal szünetel. Amúgy nagyon jó de már nincs kedvem mindennap az oldalt nézni hogy mikor lesz új rész,és még annyit szeretnék hogy nagyon jó a sztori. Siess vagy inkább ne is csináld. :) (nem rosszindulatúan irtam.) ;)
VálaszTörlésMikor lesz a kövi? Nagyon tetszik, tök jó lett!!! :)
VálaszTörlésDe most ugye nem fejezted be? Mert ez így elég nagy kicseszés lenne.A történet közepén.
VálaszTörlésMikor lesz kövi?nagyon jó! :*
VálaszTörlésTami mikor lesz új rész?..már várom nagyon:)
VálaszTörlésMikor less kövi :3?
VálaszTörlésHozol még új részt, vagy teljesen befejezted? Már nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon régen volt új rész, és szerintem már nem is lesz ennyi idő után bár őszintén remélem hogy csak én vagyok ilyen negatív. (De az is lehet, hogy nem csak nekem ez a véleményem.)
VálaszTörlésNem nem csak te vagy ilyen negatív, itt már én sem hiszek az új rész érkezésében!!!! Eddig hittem de most már felesleges, csak nem 2 hónapja nincs új rész. :( :( :(
VálaszTörlésÉn már egyszer leírtam a véleményem erről és még mindig tartom azt, hogy legalább azt kiírhatnád,hogy befejezted (mondjuk szerintem ennek nem sok mindenki örülne) de akkor is még az is jobb lenne ennél :(
VálaszTörlésEgyet értek!
VálaszTörlésBasszus!!!Olyan regen volt resz!!!Mar annyira varom!!!!!Kerlek tegyel fel reszt!!!Vagy befejezted????????Kerlek neee annyira jo a tortenet!!!!!!!
VálaszTörlésNem lesz tobb resz vagy mi vaaaaan?
VálaszTörlésTe mennyi esélyt látsz rá.....én már nem sokat mert augusztusban volt utcsó rész. Így is minden nap nézem a blogot, hátha. De semmi értelme! :(
VálaszTörlésMikorra várhatjuk a következő részt? ��
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésMikor jon mar a kovi resz??? Mert hagysz ki ilyen sok idot?
VálaszTörlésHozol még új részt vagy kopjunk le és már ne is reméljük hogy lesz új rész?
VálaszTörlésSzia beszéltem vele és azt mondta hogy lesz új rész csak rengeteg tanulni valója van stb. De az a lényeg hogy lesz új rész amint lesz egy kis ideje.
TörlésTényleg remélem, hogy lesz új rész. Tami, hidd el, hogy vannak akik még várnak rá.
VálaszTörlésBazdmeg emberek siratok xd
VálaszTörlésTamara 8.-os, készül a felvételire stb és még a kis tesójára is sokat vigyáz.
Ha olyan kibaszott sok ideje lenne írná a blogot, de mivel nincs kérlek ne rinyáljatok orrba-szájba...
megértsést pls...
Nem mindenki bassza egész nap rezet a net előtt.. !;)
Szia :)
VálaszTörlésNagyon jó a blogod, érdekes és izgalmas.Sose unatkozok miközben olvasom :)
Várom a kövit :3
Na jó szerintem már csak én vagyok ilyen hülye :D, hogy mégmindig reménykedek..., de ezzel a komival tudd, hogy az a célom, lásd nem hagyott ám még itt mindenki :) rettenetesen szerettem a blogodat, sőt, még mindig szeretem ezért is nem hagyott fel bennem a remény, hogymégis van egy pici valószínűtlen esély a folytatásra.Amikor ezt a linket pötyögtem a keresőbe mindig izgalom járt át, hogy mi történik naomival és austinnak :) Igaz nem az elejétől vagyok veled, de amint rátaláltam a blogra 1 nap alatt az addig fent lévő összes részt lelolvastam. Ez volt az a blog amimiatt regisztráltam a bloggerre.Ez volt az a történet ami megmutatta, hogy nem csak a könnyvel rendelkező írók a tehetségesek hanem az interneten zseniális történeteket kreáló bloggerek is. Ezóta a blog óta több,mint 100 történetet olvastam el bloggerrektől volt köztük befejezetlen is, de azokat valahogy már elfelejtettem.... Ezt viszont nem. Valahogy mindig eszembe jut, hogy mennyire szerettem a szereplőket és a történetet. Én ne fogom abbahagyni a reménykedést, mert bízok benned :) Remélem elolvasod majd ezt a kommentet, és erőt ad majd, hogy befejezd. A kedvemért, az olvasóid kedvéért :)
VálaszTörlésNagyon rég írtad ezt nekem. De ez talán most többet jelent nekem mint valaha bármikor!
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésHúúú el sem tudod képzelni, hogy mennyire feldobtál azzal, hogy ezt elolvastad es válaszoltál:) szerintem nagyon jól írsz és ne hagyd abba! Tehetséges vagy :)
TörlésNagyon jó a blogod és amint tudod jérlek hozd a kövi rész. De ráérsz. :) :D
VálaszTörlésNemrég kezdtem el olvasni a blogod és rohadt jó! Egyszerűen imádom! Remélem, hogy lesznek még részek, mert ahogy látom kb 7 hónapja nem volt új rész. Nagyon szeretném, hogy folytasd, mert nagyonnagyon izgalmas a sztori!!sok blogot olvastam már de a tied messze felülmúlja többit!
VálaszTörlésLesz kövi rész?? :)
VálaszTörlésMikor jön kövi rész?:( mikoooor????
VálaszTörlésKövetkezőt!!! :)
VálaszTörlésMiért nem hozod a következő részt?:(
VálaszTörlésHarmadjara olvasom a blogod, es nagyon haragszom rad amiert eltuntel! Ez a blog a legjobb amit eddig olvastam, ugyhogy ajanlom hogy folytasd!
VálaszTörlésImádom ezt a blogot..ÉS tényleg ez a legjobb! :(
TörlésLegysziiiiiiiiii folytasd annyira jó!!:-)
VálaszTörlésLegysziiiiiiiiii folytasd annyira jó!!:-)
VálaszTörlésLétsziiii!!!!!! Folytasd!!!! Ne most hagyd abba!!!!
VálaszTörlésNagyon jó!!
légyszi akkor csak annyit írj hogy fogod e folytatni vagy nem mert én minden nap felnézek hogy raktál e már fel és annyira várom. Légyszi csak annyit válaszolj igen vagy nem!!!!
VálaszTörlésnagyon szeretném hogy folytasd mert nagyon jól írsz! (tényleg)
Szia! Lesz új?????? ������
VálaszTörlésEz így nem ér !!!:))) Ha már egy ilyen jó történetet írtál ,akkor illik folytatni ! Én imádom, mert nem egy Leiner Laura utánzat ...olyan egyedi :D . Már nagyon rég nem írtál ,ugyhogy új részet akarunk :)))!!!
VálaszTörlésSzia! Imádom a blogodat! Mikorra várható új rész? (:
VálaszTörlésNagyin jó,csak kár,hogy abbahagytad :( pedig nagyon szeretem! :)
VálaszTörlésHova lettél? Miért nem folytatod? Annyira jó.. NEEEEE LEGYEN VÉGEEE!!!
VálaszTörlésKérlek ne hagyd abba ez a legjobb blog amit valaha is olvastam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésNem akarok követelözö lenni,de kövi részt! kövi részt ! Kövi részt !
VálaszTörlésMiért nincs új rész? CSAK AZT NE MOMD HOGY VÉGE !!!!!!!!!
VálaszTörlésHali en csak tegnap kezdtem bele a blog olvasasaba es annyira tetszik h 1 es fel nap alatt el olvasavstam mert nagyon erdekelt! �� Kerlek irj kovit mert nagyon kivancsi vagyok!
VálaszTörlésNe hagyd abba !!!!!!!!!!!!!!!(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)
VálaszTörlésOszinten mondom, hogy ez a blog csodalatos. Nagyon nagyon sok hasonlo blogot olvastam,de ez uramisten teljesen odavoltam meg vissza. Hajnalig kb egyhuzba ki is vegeztem, de megerte. Sajnalom ha nem hozol uj reszt mert tehetseges vagy, de a lenyeg hogy az itast ne hagyd abba! (Ha megis, terj vissza hozza😹). Remelem ezt a kommentet elolvasod egSzer.

VálaszTörlésEnné jóbb blogot még soha nem olvastam remélem el olvassa a komenteket mert színte mindeggyik azt üzeni hogy folytasa és én is ezt szeretném kérni
VálaszTörlésJezusom annyira tehetséges iró vagy neked ezzel kell foglakoznod.
VálaszTörlésItt elnézve a tobbi komit eléggé várják a kövi részt szoval melletük vagyok és rettentően várom az ujj részeket��
Kérlek folytasd
VálaszTörlésFolytasd/folytassátok vagy bele halok a kiváncsiságba
VálaszTörlésNe hagyd abba kérlek kibaszott jóó❤❤ beleszerettem ebbe az egész történetbe *---*
VálaszTörlésÉn még reménykedem h fogod folytatni bár már lassan egy éve h nem:(
VálaszTörlésReménykedek hogy hamar lesz kövi de ha kell 30 évig várok
VálaszTörlésSzia. Ma rátaláltam a blogodra. Egész jó. CSAK.
VálaszTörlésMi a francért nem tudsz hozni új részt?
Jó a történet ötlete de a kivitelezés n3ha nem jó. Sőt.
Én csak azt nem értem hogy miért nem tudsz odaülni ahhoz a k**va géphez és legalábbb annyit írni hogy nem lesz több rész ne várjátok vagy valami b**d+
Na ennyit erről. Most már remélem nem is fogod folytatni 1 év után. Ez azért köcsögség volt és sz@r húzás... Na csá
DinaAlma
Köcsög vagy!!!! Ez egy BAROMI JÓ BLOG!!! És lesz folytatás, de barom!
TörlésTudod Dinalma azért ez is köcsögség amit írtál mert igaz hogy ki írhatott volna valamit hogy nem lesz rész vagy 1 hosszú szünet de akkor is lehett hogy neki rengeteg dolga van és 1 húga is van akivel foglalkoznia kell !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésDe ketten vannak nem? Mert a fiók neve az, hogy Tami és Viki. Akkor valaki folytassa!!
VálaszTörlésNem tudom hányan vannak.
TörlésSziasztok!
TörlésEgyedül vagyok, Tamara.
A történetet egyedül írtam, a fióknév ebből a szempontból lényegtelen. Köszönöm annak aki mellettem áll!! Sokat jelent nekem!
Léccives csak annyit írj ki hogy, lesz-e még rész vagy sem.( de ha szünet lesz akkor azt is, és remélem hamar lesz kövi)
VálaszTörlésdina alma gratulálok ezért a kultúrált és együttérző megjegyzésedhez. Sztem ez volt a sz*r húzás.(csak hogy a te szavaddal éljek)
VálaszTörlésEggyet értek !!!!!!!
TörlésKoszonom a gratulaciot!!
Törléssziasztok és is olvastam ezt a blogot és el hiszem hogy érdekel térteket hogy mi lett hogy nem írják már ezt de szerintem nincs kedvük írni vagy nincs ikletük vagy mit tudom én na mindegy, de elmék esztek hogy az egyis csaj meg adta a facebook oldalát https://www.facebook.com/tamara.turcsanyi.1 az itt van írjatok neki hogy mi ért nem folytassa a blogot
VálaszTörlésEn irtm de nem irt vissza :(
TörlésNekem se ir visza
TörlésNagyoon jó! Folytit minél elöbb! ��
VálaszTörlésMost már tudom milyen érzés mikor az én olvasóim is izgulva várják a folytatást. :) És jönnek a szomorú kommentek, hogy mért nem hozom és, hogy már nem írom. :3 Hát most már tudom. :) :D
VálaszTörlésNagyon jo mikor jon ki a kovi resz?Mar alig varom 😍😍😍😍
VálaszTörlés