13.rész

13. rész  

Nyilván megkért valakit,hogy vegyen egy-két cuccot. Találomra elkezdtem az egyik szatyornál.

-Fogkefe! Hmm.... - nevettem. Erre komolyan szükség volt. Eddig ujjal mostam fogat. Uhh...volt még benne dezodor,tusfürdő... Biztos valami lány vásárolt nekem. Talán a barátnője? Az nem lehet, mert tuti féltékeny lenne, ha tudná, hogy a barátja egy ilyen gazdag libára pazarol és ilyenekkel foglalkozik. Második szatyor. Ruha! RUHA! És még több RUHA! És tök jól néznek ki! .... egy pillanat. De szánalmas vagyok. Na  mindegy. 3. szatyor...khm...na itt kitört belőlem a nevetés, mert elképzeltem, hogy ezt mind Austine vette meg nekem. De ez nem így volt. Sajnos. Pedig az vicces lenne. Még mindig nevettem. Ebben a szatyorban fehérneműk voltak.

-Mi ez a jókedv? -nyitott be Tayler

-Ja! Semmi -mosolyogtam -csak kaptam Austine-tól pár cuccot.

-Hogy-hogy kaptál tőle pár cuccot? -kérdezte kissé idegesen.

-Ne értsd félre. Vagy hát......igazából nem is tudom mire gondolsz -ráztam értetlenül a fejem.

-Hogy mire? -kérdezte dühösen - Nem veszed észre hogy nyomul? -akadt ki.

-Hogy MI? -mi VAN???

-Jajj Naome! Ne tedd az eszed! Azt is látom hogy ez a dolog kölcsönös. -csapta be az ajtót mérgesen, mire felpattantam és utána száguldottam. Az utóbbi időben nagyon megkedveltem és rengeteg időt töltöttünk együtt. De most? Fogalmam sincs mi baja!

-Tayler! -kiáltottam, mire megfordult.

-Mi van? -kérdezte "kedvesen". Ezt szóvá is tettem.

-Fúú, ez igazán kedves volt.

-Naome, mi bajod van? -lépett közelebb, annyira, hogy csak pár centi volt köztünk. Nagyokat lélegeztem. Bevallom zavarba hozott a közelsége. Olyan volt, mint mikor Austine van hozzám ilyen közel. Talán annyira nem, de azért.......na!

-Nekem? Nekem nincs bajom..... -kezdtem aztán indulatosan folytattam - nincs semmi, ha eltekintünk attól, hogy elrángattak ide, és még mindig nem tudom hogy miért. Nem láttam már majdnem két hete a családom, még csak nem is beszélhetek velük, nem voltam kint a szabadban már mióta, négy fal közé vagyok zárva, és minden rohadt napom ugyan úgy telik. Erre jössz te és változtattál ezen, végre nem éreztem magam annyira egyedül, most meg bekattansz pár hülye gönc miatt. -hadartam és jó volt kiadni mindent. - Tudod ha akarnám még tudnám folytatni, hogy miből van elegem. Sőt! Folytatom is, mert betelt a pohár és végre kiadhatok mindent. Na szóval.... - kezdtem, de folytatni már nem tudtam, mivel a következő pillanatban  Tayler két keze közé fogta az arcom és........és megcsókolt. Te jó ég! Na erre nem számítottam. Nem volt átlagos csók. Sokkal másabb volt, mint Tom-é. Ohh...istenem Austine olyan jól csók......MI?? MIT BESZÉLEK ÉN ITT AUSTINE-RÓL??? TAYLER CSÓKOLT MEG NAOME!!OH TE JÓ ÉG. Ezt nem hiszem el. Nem vagyok szerelmes Tayler-be, de hagytam magam. Nem akarom őt elveszíteni. Azt viszont nem mondom, hogy nem vonzódom hozzá. De ez nem szerelem. Vége lett a csóknak és kinyitottam a szemem.

-Nem kell hogy folytasd. Értem. -suttogta, miközben mélyen a szemembe nézett.

Szerettem volna, ha ez a pillanat csak a kettőnké lett volna, de egyszerűen nem ment, ugyanis végig Austine-ra gondoltam. Miért? Mit tett ,hogy rettegek, de mégis várom , hogy mikor ér haza, hogy amikor Tayler megcsókolt akkor is ő járt a fejemben? Miért? Miért érzek iránta különbül mint bárki más iránt.....mint.......mint Tayler iránt? Miért nem tudok úgy érezni olyan ember iránt aki tényleg megérdemli?

-Tayler én.....én...

-Igazad van -nevette el magát kínosan - Ezt felejtsd el! -hátrált egy lépést

-Ne! Nem akarom elfelejteni, mert képtelen lennék rá.

-Akkor mi a baj?! -na ez az a kérdés amire még én sem tudtam a választ. Szívem szerint, ha jól átgondolva, őszintén válaszoltam volna, akkor ezt mondtam volna neki : ,,Azt hiszem az hogy szeretlek......szeretlek, de nem úgy ahogy szeretném. Nem remeg meg a gyomrom a közeledben, nem marad ki a szívverésem, nem ugrik ki a szívem a helyéről, nem csuklik össze a térdem......Teljesen őszintén ezt mondtam volna neki. Szörnyű érzés az elutasítás. Mind a két oldalról nézve. Mérhetetlen fájdalmamban csak ennyit mondtam :

-Szeretlek Tayler....., de ez még kevés ahhoz amire gondolsz, amit szeretnél....-fordítottam neki hátat és visszarohantam a szobába. Faképnél hagyva őt...őt aki nem tett semmi rosszat. Mert neked Naome nem volt elég az unalmas életed! Mert neked "kaland" kellett ...... Gyűlölöm magam, gyűlölöm a világot, gyűlölöm a sorsot, gyűlölöm hogy nem tudom szeretni azt aki jó hozzám csak azt aki.......aki.......aki Austine......

*Austin
Ennyi....vége van Rebeca-val. De már nem érdekel. Nem. Nem, mert alig várom hogy haza érjek..., hogy haza érjek és meglássam őt. Őt ahogy.......ahogy keservesen zokog?
-Naome! - dobtam el mindent a kezemből és oda rohantam hozzá........

Ötletek...

Szijjasztok!! <3

Tervezek face-en csinálni egy csoportot ahova mindig kiírom a bloggal kapcsolatos dolgokat és tök jó lenne ott beszélgetni meg minden. Kiírnám ha jönne új rész, terveket. Vélemények jöhetnének oda is. Meg tudnánk beszélni. Mit szóltok? Jelöljetek facen! https://www.facebook.com/tamara.turcsanyi.1  PUSZI!! T.

Imádom ezt a számot!! És azt is aki énekli! <33 :))

12. rész

Ne haragudjatok, hogy csak most jött, de egyszerűen semmire nem volt időm. Vizsgáztam, versenyen voltam, dogák...., na de itt van és igyekszem minél hamarabb hozni a következő részeket is! T.

 Kisöpörtem egy tincset az arcából, mire mozogni kezdett....BASSZUS!  Gyorsan felpattantam és elmentem zuhanyozni. ...

*Naome

Reggel amikor felébredtem Austine mellettem feküdt az ágyon és nézte a TV-t. Ööö....oké, de a TV csak némán villogott. Erőt vettem magamon.

-Amm....nem hangosítod fel? - kérdeztem kicsit félve és rekedten, miközben kómás fejjel, kócosan feltérdeltem az ágyra. Austine nem szólt semmit csak bámult maga elé. Nem tudom mitől ijedtem meg jobban. Attól a fejtől amit vágott, vagy attól, hogy vajon mi járhat az eszében......talán a tegnapon gondolkozott ennyire?

-Austine? - kérdeztem óvatosan, mire rám nézett és lassan felült, miközben folyamatosan engem fürkészett. Haragudna rám? Bár az a legnagyobb baromság lenne, mert nekem kéne rá haragudnom. Nekem kéne undorodnom tőle. 

-A...A...Austine? - habogtam , mert nem értettem mi van??? Félek tőle.....fogalmam sincs mikre képes. Ha jól tudom már ölt is!!!  A tegnapi pofon....nem tudom...nem mondom, hogy nem haragszom rá és nem tartok tőle, de gyűlölni egyszerűen nem tudom. Ez olyan nyálas meg minden, de ez az igazság.  Magam sem értem, hogy miért, mert úgy kezel mint ha egy rab lennék. Bár végül is ha jobban bele gondolunk tényleg az vagyok. Csak még mindig nem tudom mi a célja azzal, hogy itt tart. Mondjuk...otthon is be lennék zárva....csak ott kicsit másképp.

-F...figyelj a..a tegnapi... - kezdtem

-Ne haragudj - szakított félbe. Khm....hogy mi?? Most....most tényleg bocsánatot kért??

-Komolyan mondom. Nem akartalak megütni, csak..... - magyarázott miközben gondterhelten megdörzsölte a fejét. - csak most minden egyszerre jött. Az, hogy itt vagy, meg az, hogy nem tudom hívtál-e valakit. Bár most már belátom szerintem senkinek sem szóltál, vagy bármi mert akkor, már ha ez lehetséges sokkal jobban keresnének. Na meg a barátnőmmel Rebeca-val is voltak kisebb gondok - nyomta meg a "kisebb" szót. Amúgy meg MI? Van barátnője?? Áh....szuper, de mi másra számítottam, vagy egyáltalán miért érdekel ez??

-Barátnőm..? - nevetett fel kínosan , maga elé bámulva. Most...akkor még sem járnak? Viszont....látszik rajta, hogy szereti a csajt...Klassz. Nem igazán értettem mi van, na de mindegy is. 

-Ha nem akartál senkinek sem szólni akkor minek kellett a telefon? - kérdezte.

-Hát....először fel akartam hívni apát......de.....aztán meggondoltam magam. - válaszoltam, mire elröhögte magát. Na kösz. Bár az ő szemszögéből nézve ez a válasz tényleg nevetséges. Jajj Naome.

-Oké. Tegyük fel , hogy hiszek neked. Deee.....fogalmam sincs, hogy miért.  - hogy....hogy mi? Komolyan elhiszi amit mondok neki? Jó nem is hazudtam,de akkor is. Ez így túl egyszerű.

-Miért hiszel nekem? - kérdeztem, mire elgondolkodott. Pár pillanat múlva így felelt:

-Én sem tudom, de valamilyen oknál fogva megbízom benned. - nézett mélyen a szemembe, én meg azt hittem ott helyben elájulok. Miért? Miért van rám ilyen hatással...és...én most komolyan "A"- val cseverészek? Na ne már....

-Khm.... - nem tudtam mit mondani zavaromban. 

-Azért majd egyszer meséld el miért gondoltad meg magad. Kíváncsi lettem. - felállt és az ajtó mellől felemelt 3 szatyrot és oda hozta.

-Mi....mik ezek?

-Szatyrok. - adta meg az egyértelmű választ. Kösz. Erre én sem jöttem rá. 

-Amúgy meg itt vagy már egy ideje, szóval beszereztettem neked pár cuccot. Gondolom kell - nyomta a kezembe.

-Ööö....köszi?

-Nézd át. Majd jövök. - na itt lehervadt a vigyor a képemről. Ééééés figyelem. Da...da....da...damm.....lelépett. Megint. Csodás. Na nézzük mit "szereztetett be nekem".....

 

11. rész

11. rész

-Se-hen-kit - sírtam.

-Még hazudsz is? Ne velem szórakozz! KIT HÍVTÁL?! - ordított és láttam ahogy könnybe lábad a szeme. Furcsa volt...nem is értettem. Ennyire félt volna a zsaruktól, attól , hogy lebukik? Hát sajnálom ha így van..., ő választotta ezt az életet!! Erről akkor sem én tehetek!

-Nem hazudok! - bőgtem. Ott, abban a pillanatban még nem voltam ilyen magabiztos.

-Bazdmeg és még higgyek is neked?! - kezdett teljesen kifordulni magából. Félelmetes volt. 

-Senkit nem hívtam!! Értsd már meg! - ismételtem, de nem hitte el. Ez nem lehet igaz!! Bár ha az ő szemszögéből nézem ez jogos volt.  De arra a dologra ami történt nem voltam felkészülve. Austine- nak  a következő pillanatban elborult az agya és megpofozott(!!).  Nem erősen, de azért éreztem....nem fájt annyira, mint amennyire meglepődtem. De én hülye liba számíthattam  volna ilyesmire!  Eddig azt hajtogattam magamban , hogy meg fogok halni, erre egy kis (nem is nagy) pofonon meglepődök. Ettől a ténytől függetlenül Austine egy beteg állat!! Az arcomhoz kaptam és egyre jobban sírtam. Nem néztem rá. Nem mertem, vagy....nem tudom. Szerintem abban a pillanatban esett le neki, hogy pontosan mit tett.

*Austine

Mit csináltam? Miért ütöttem meg? Nem hiszek neki! Ráadásul ha tényleg szólt valakinek akkor rohadt nagy gáz van, de nem hiszem, hogy egykönnyen megtalálnak. Biztos nem tudott pontos helyleírást adni telefonon....akkor is ideges vagyok. De nem csinálok semmit csak felkészítem a srácokat a lehetséges dolgokra. Hogy lesz 1-2 látogatónk......bassza meg! Egy rohadt s*ggfej barom vagyok.

*Naome

Hirtelen hátat fordított és szótlanul kiment, becsapta az ajtót, aztán csörrenéseket hallottam kintről. Összerezzentem, aztán lehuppantam az ágyra. Lefeküdtem és mi mást csináltam volna? Félelmemben álomba sírtam magam...

*Austine

Elborult az agyam.  HOGY VOLTAM KÉPES MEGÜTNI?? És ha valóban igazat mondott? Egy pillanat. Ő Maynard lánya. Hallod Austine? MAYNARD! Friss levegőre kellett mennem, de még mielőtt kimentem önkéntelenül minden utamba kerülő dolgot széttörtem vagy elhajítottam. Ki kellett adnom azt a düht ami akkor volt bennem. Egy pár napja ha ilyesmi történt volna mint most, akkor csak nevetnék....fogalmam sincs mi a f*sz van velem.

*éjszaka

Egészen hajnali kettőig csak járkáltam a városban, gondolkoztam, filóztam, hogy mi legyen. El is szívtam egy füves cigit..., talán később megint. Nem emlékszem...k*rvára kiborultam....nem értem most mi van? Nem nyugtatott meg semmi. Negyed három körül értem haza. Egy páran még a nappaliban TV-ztek/ dumáltak. 

-Cső "A"! Na mi van? Megint felszedtél valami bigét? - röhögött Tayler utalva arra, hogy biztos valami csajnál voltam eddig. Nem bírom ennek a gyereknek a képét. Másod unokatesóm és nem. Nem tett ellenem semmit, hogy utálnom kéne. Mindenki jó fejnek tartja, de én épp hogy csak elviselem a jelenlétét. Ch.. Na meg a csajozós szokásai. Szerencsétlen áldozatai mindig beleesnek abba a nyomorult pofájába, aztán kics*sz velük. De mit törődjek vele? Sz*rok rá. 

-Csá! - köszöntem vissza hűvösen és felindultam a szobámba. Az ajtó előtt viszont megtorpantam. Rengeteg gondolat kavargott a fejemben. 

-Húú...-fújtam ki a levegőt és gondterhelten megdörzsöltem az arcom. Rátettem a kezem a kilincsre és szép lassan benyitottam.....Ő már aludt. Naome...hmm...sosem hívtam őt a nevén.  Mindig is csak "Maynard lánya" volt.....ez vicces...na jó nem az, de mindegy. Most pont nem érdekel. Lassan közelebb mentem hozzá.  A szemei meg voltak dagadva a sírástól. Akkorát nem ütöttem, de még ekkorát sem kellett volna. Ekkora barmot mint én. De....azt nem értem miért mondom ezt. Most itt érzelgősködök? Pont én? Nem tudom mi van velem, de  mióta itt van már nem vagyok a régi "A". Nem bírtam uralkodni magamon. Én sem tudom miért, de mire feleszméltem  már az ágy mellett guggoltam és az arcát simogattam. Kisöpörtem egy tincset az arcából, mire mozogni kezdett....BASSZUS! 

10. rész

10. réész!!! :)) Ne haragudjatok, hogy késett!

-Naome. - mutatkoztam be.

-Tayler - tette ezt ő is. Hmm...szóval Tayler..

Megettük, közben TV-t néztünk, beszélgettünk és rengeteget nevettünk. Végre nem éreztem magam magányosan és nem rettegtem. Nagyon kedves volt. Talán túlságosan is? Hmm....na mindegy. Nagyban magyaráztam  egy filmről, amikor Tayler félbeszakított.
-Naome! Hé! - mosolygott
-Szóval eltűnik és...
-Naome! - nevetett
-Hm? - kérdeztem "értelmesen".  Olyan rég beszéltem már, bárkivel is, hogy be nem állt a szám.
-Lassan jönnek haza - mutatott az órára - Szerintem menj vissza a szobába - mondta komolyan
-Muszá-há-áj? - tettem az eszem
-Igen, muszáj - nevetett és felállt. Sóhajtottam egy nagyot.
-Akkor jó. Igazad van - mosolyogtam rá - És ne haragudj, hogy elvettem az egész napodat - nevettem kínosan.
-Most viccelsz? - nézett furán - Örültem,hogy nem untam szét az agyam. Sőt! Megismételhetnénk....
-Persze! - mentem bele egyből. Mert miért ne? Jól éreztem magam vele és nem is féltem.  - Úgy sem tudom meddig leszek itt....És mikor maradsz megint itthon?
-Azt nem tudom, de majd szólok.
-Oké - álltam fel
-Viszont! - pattant fel hirtelen - Erről Austine ne tudjon!
-Persze. - bólintottam komolyan
-Oké.....hát..akkor szia.
-Szia! - fordítottam neki hátat. Kellemes és egyben furcsa érzésekkel mentem vissza a szobába. Austine nem jöhet rá, hogy beszélgettem Tayler-rel? De hát, tényleg csak beszélgettünk. Mindegy. A lényeg, hogy végre nem éreztem magam annyira egyedül......

*Napok múlva

Több, mint egy hete vagyok itt. Austine nem jött rá semmire. Hála az égnek! El sem merem képzelni mi lenne ha megtudná, hogy hát.......fogjuk rá, hogy kiszöktem. Az ágyon ültem. Austine még nem jött haza. Több nap telt el mióta először voltam Tayler-rel, de azóta többször is ő maradt itthon. Azt mondta a többieknek, hogy nem érzi jól magát vagy ilyesmi.. Kinéztem az ablakon és megláttam "A"-t  amikor éppen nagyon beszélgetett valakivel, mikor a nagy csöndben ismerős hangra lettem figyelmes. A telefonom pittyegett!!  Hah! Oda rohantam a fiókhoz ahonnan hallottam. Ki akartam húzni, de egyszerűen nem tudtam, mert be volt zárva. Mit csináljak? Itt a telefonom, Austine még nincs itt. Hát egy egyszerű megoldáshoz folyamodtam. Csak simán szétrúgtam a fiókot....igen. Na ezen én is meglepődtem. Olyan se hall, se lát voltam és annyira akartam azt a hülye teleont, hogy nem is figyeltem mit csinálok. De meg van a telefon! Egyből apát akartam hívni, de előtte megnéztem a hívás listát. Nem tudom... lehet, sőt biztos, hogy hülyeség volt, mivel Austine bármelyik pillanatban bejöhetett.

Nem fogadott hívások: apa , apa, apa, ismeretlen,  anya, anya, apa , anya , apa , Mr. Smith , apa , apa , apa , Mr. Smith , apa , anya , anya

És ennyi. Lefagytam. Igaz nem is vártam annyira a hívását, de akkor is együtt vagyunk meg minden...és állítólag szeret. Bármennyiszer néztem meg újra és újra a híváslistát, Tom nevét nem láttam. Még csak nem is üzent....semmi. Könnybe lábadt a szemem.

Nem. Nem vagyok belé szerelmes, de olyan régóta ismerjük egymást, olyan közel állunk egymáshoz....egyszerűen nem hiszem el. Már nem akartam senkit sem hívni. Minek? Egyszerűen el ment a kedvem attól, hogy vissza menjek oda....közéjük. Ahol minden csak a látszat. Amúgy meg mindenki hazudik mindenkinek. Ez a legfájdalmasabb. Amikor olyas valakiben csalódunk akiről soha sem hittük volna, hogy cserben hagy. És itt kezdődött a baj. Az ajtó hirtelen kinyitódott és Austine lépett be. 

-Te meg mi a szart csinálsz? - pillantott a kezemben tartott telefonra, aztán idegbetegen kikapta a kezemből. Meg akarta nézni, de a mobil a következő pillanatban lemerült és kikapcsolt. Sejtettem, hogy most nagy baj lesz. Hirtelen olyan ideges lett mint még soha és kicsi pánik szerűséget is láttam a szemében.

-KIT HÍVTÁL?! -ordított rám és nekivágta a padlónak a telefont. Ezen a ponton  már rettegtem.

-KI A F*SZOMAT HÍVTÁL TE HÜLYE  LIBA?!!! - indult meg felém és a kezemnél fogva hátrébb lökött.

-Se-hen-kit - sírtam...........