15. rész

15. rész Következő hosszabb lesz!!! <3

-Te mit keresel itt?

-Ezt én is kérdezhetném....hogy, hogy ilyen korán? - kérdezte Tayler. Egyszerűen semmit nem tudtam kiolvasni az arcából. Abban viszont biztos voltam, hogy tart Austine-tól.......meg értem.

-Miért? Nem jöhetek haza amikor én akarok? - kedveskedett Austine. Összeszorítottam a fogaimat. Most komolyan. Mit kellett volna csinálnom? Tudom. Az lett volna a legjobb ha közbe szólok, de mukkanni nem mertem olyan feszült volt a levegő. 

-Én meg nem kérdezhetek amit akarok anélkül, hogy beszólnál? Amúgy meg, szarok rá mikor jössz haza. - fordult meg Tayler és indult volna el....el jó messze ettől a szobától, de Austine utána szólt.

-Mit akartál Naome-től? - kérdezte nyugtalanul, mire Tayler lassan vissza lépkedett. Ezzel Austine feltette a sorsdöntő kérdést....Bepánikoltam és próbáltam jelezni Taylernek, (aki párszor rám nézett Austine válla felett) hogy most, csak most találjon ki valamit. Valami hihetőt.......könyörgöm! Nagy levegőt vett és belenézett "A" szemébe.

-Khm......semmi különöset.....jajj Austine! Épp szólni akartam, hogy a kis r*banc tegnap kiszökött a szobából. - mosolyodott el gúnyosan...és kész. Tudatszakadás......Hogy mi?? Mi.....minek nevezett? Ez....ez azért durva volt. Tényleg Tayler mondta volna? Az a Tayler? Az aki ma megcsókolt? Akinek minden gondomat elmondtam? Gyerekkori emlékeimet meséltem?......Egyszerűen le r*bancozott?

-Hah - horkantam fel, mire mind ketten rám néztek.  Olyan mélyen néztem Tayler szemébe, hogy a tekintetemmel meg tudtam volna ölni. Értette. Persze, hogy értette. Láttam rajta. Az arcvonásai kissé megváltoztak, de teljes erejével azon volt, hogy a gúnyos mosolya ne menjen át vicsorgásba.

Ez után Austine-ra néztem aki összeszorította az öklét. Nem tudtam eldönteni. Most rám haragszik.....ennyire? Vagy.....valamiért Tayler-re?

-Jó.....megteszed, hogy elhúzol innen?.... - ezt én nem értem....miattam vannak ennyire összekapva , vagy....amúgy sem bírják egymást? És.....mégis melyikük a "jófiú". Jó....ez így hülyeség, mert végül is mind a ketten ugyan azon az oldalon vannak, de mégsem. - Nem kell többet ide jönnöd. Főleg nem Naome-hez. Remélem elég világos volt. Arra mondjuk még kíváncsi lennék, hogy mi volt az eredeti oka annak, hogy ide jöttél, de nincs hozzá energiám, hogy végig hallgassam  a kamu sztorikat amiket nagy nehezen röktönzöl nekem, aztán mikor már kifacsarom belőled az igazságot, jól képen töröljelek és..... - indult meg Tayler felé Austine mire már tényleg felpattantam és elé álltam és a kezemet rátettem a mellkasára, ezzel gátolva, hogy a végén tényleg megüsse Taylert. Megérdemelte volna. Szívem szerint így érzek. Viszont ha az eszemmel gondolkozok, akkor nem. Én sem értem, de jobb ez így, mivel Austine megállt, lenézett rám és kicsit megenyhült az arca, de ezt Tayler nem hiszem , hogy észre vette.

-Nyugi van ember! - akadt ki Tayler. Austine mély levegőt vett és nagy nehezen ennyit kinyögött:

-Csak húzz innen! - Tayler nem is gondolkozott rajta, egyből megfordult és lelépett. Ennyi emberben csalódni....szinte egyszerre. Megfordultam és becsuktam az ajtót, majd újra Austine-nal találtam szemben magam. Lesütöttem a szemem.

*Austine

Na ez mi a f*szom volt? Nem tudom mi a szart gondol Tayler, de ennyivel nem intéztük el.  Nyilván Naome miatta szökött ki. De ha meg tudom, hogy bármit is csinált vele.....én esküszöm letépem a fejét. Nem kéne aggódnom miatta.....sőt. Le kéne szarnom. Eredetileg meg már halottnak kéne lennie......Hm..

*Naome

Semmit nem tudtam kiolvasni a szeméből. Valamin nagyon gondolkozhatott. Gyerünk Naome! Mondj már valamit.....

-Öhm....megnéztem amit hoztál. - amm.....próbálkozni lehet? Jajj.....de égés. Austine csak gúnyosan elnevette magát.

-Örülök... - nyögte ki rám sem nézve és lefeküdt az ágyra.....jó akkor ne beszélgessünk. Eddig tartott az a valami köztünk.... az a....nem is tudom mi....egyszerűen normális viselkedés egy másik emberrel... Viszont én nem fogok itt állni. Lefeküdtem mellé. Messze.... Bekapcsolta a TV-t. Én pedig gondolkoztam, mivel nem igazán érdekelt amit néz...Eszembe jutottak apáék......, most újra belém tört az a szörnyű érzés. Eszméletlenül hiányoztak....eszembe jutott Zack (az öcsém). 9 napja, hogy itt vagyok. Az, hogy hamarosan itt a 10-es évzáró, hamarosan betöltöm a 16-ot. Akaratlanul eszembe jutott Tom is. Mégis mit gondoljak? Lehet csak véletlen, hogy nem keresett? Esetleg apáék telefonjáról? De....ez hülyeség.......miért nem a sajátjáról? Talán elromlott? Nem hiszem.....szerintem egyszerűen csak nem érdeklem. Az, hogy mi van velem...Sok volt. Ez.....ez minden. Egyszerűen nem tudtam tartani magam, így hát elkezdtem sírni. Austine persze most rám nézett.....de jó. 

-Mi az? - némította le a TV-t. Megráztam a fejem és az arcom a párnába fúrtam. Ugyan nem láttam semmit, de azt valahogy éreztem, hogy néz. A következő pillanatban egy kéz simította végig a hátam......

-