10. rész

10. réész!!! :)) Ne haragudjatok, hogy késett!

-Naome. - mutatkoztam be.

-Tayler - tette ezt ő is. Hmm...szóval Tayler..

Megettük, közben TV-t néztünk, beszélgettünk és rengeteget nevettünk. Végre nem éreztem magam magányosan és nem rettegtem. Nagyon kedves volt. Talán túlságosan is? Hmm....na mindegy. Nagyban magyaráztam  egy filmről, amikor Tayler félbeszakított.
-Naome! Hé! - mosolygott
-Szóval eltűnik és...
-Naome! - nevetett
-Hm? - kérdeztem "értelmesen".  Olyan rég beszéltem már, bárkivel is, hogy be nem állt a szám.
-Lassan jönnek haza - mutatott az órára - Szerintem menj vissza a szobába - mondta komolyan
-Muszá-há-áj? - tettem az eszem
-Igen, muszáj - nevetett és felállt. Sóhajtottam egy nagyot.
-Akkor jó. Igazad van - mosolyogtam rá - És ne haragudj, hogy elvettem az egész napodat - nevettem kínosan.
-Most viccelsz? - nézett furán - Örültem,hogy nem untam szét az agyam. Sőt! Megismételhetnénk....
-Persze! - mentem bele egyből. Mert miért ne? Jól éreztem magam vele és nem is féltem.  - Úgy sem tudom meddig leszek itt....És mikor maradsz megint itthon?
-Azt nem tudom, de majd szólok.
-Oké - álltam fel
-Viszont! - pattant fel hirtelen - Erről Austine ne tudjon!
-Persze. - bólintottam komolyan
-Oké.....hát..akkor szia.
-Szia! - fordítottam neki hátat. Kellemes és egyben furcsa érzésekkel mentem vissza a szobába. Austine nem jöhet rá, hogy beszélgettem Tayler-rel? De hát, tényleg csak beszélgettünk. Mindegy. A lényeg, hogy végre nem éreztem magam annyira egyedül......

*Napok múlva

Több, mint egy hete vagyok itt. Austine nem jött rá semmire. Hála az égnek! El sem merem képzelni mi lenne ha megtudná, hogy hát.......fogjuk rá, hogy kiszöktem. Az ágyon ültem. Austine még nem jött haza. Több nap telt el mióta először voltam Tayler-rel, de azóta többször is ő maradt itthon. Azt mondta a többieknek, hogy nem érzi jól magát vagy ilyesmi.. Kinéztem az ablakon és megláttam "A"-t  amikor éppen nagyon beszélgetett valakivel, mikor a nagy csöndben ismerős hangra lettem figyelmes. A telefonom pittyegett!!  Hah! Oda rohantam a fiókhoz ahonnan hallottam. Ki akartam húzni, de egyszerűen nem tudtam, mert be volt zárva. Mit csináljak? Itt a telefonom, Austine még nincs itt. Hát egy egyszerű megoldáshoz folyamodtam. Csak simán szétrúgtam a fiókot....igen. Na ezen én is meglepődtem. Olyan se hall, se lát voltam és annyira akartam azt a hülye teleont, hogy nem is figyeltem mit csinálok. De meg van a telefon! Egyből apát akartam hívni, de előtte megnéztem a hívás listát. Nem tudom... lehet, sőt biztos, hogy hülyeség volt, mivel Austine bármelyik pillanatban bejöhetett.

Nem fogadott hívások: apa , apa, apa, ismeretlen,  anya, anya, apa , anya , apa , Mr. Smith , apa , apa , apa , Mr. Smith , apa , anya , anya

És ennyi. Lefagytam. Igaz nem is vártam annyira a hívását, de akkor is együtt vagyunk meg minden...és állítólag szeret. Bármennyiszer néztem meg újra és újra a híváslistát, Tom nevét nem láttam. Még csak nem is üzent....semmi. Könnybe lábadt a szemem.

Nem. Nem vagyok belé szerelmes, de olyan régóta ismerjük egymást, olyan közel állunk egymáshoz....egyszerűen nem hiszem el. Már nem akartam senkit sem hívni. Minek? Egyszerűen el ment a kedvem attól, hogy vissza menjek oda....közéjük. Ahol minden csak a látszat. Amúgy meg mindenki hazudik mindenkinek. Ez a legfájdalmasabb. Amikor olyas valakiben csalódunk akiről soha sem hittük volna, hogy cserben hagy. És itt kezdődött a baj. Az ajtó hirtelen kinyitódott és Austine lépett be. 

-Te meg mi a szart csinálsz? - pillantott a kezemben tartott telefonra, aztán idegbetegen kikapta a kezemből. Meg akarta nézni, de a mobil a következő pillanatban lemerült és kikapcsolt. Sejtettem, hogy most nagy baj lesz. Hirtelen olyan ideges lett mint még soha és kicsi pánik szerűséget is láttam a szemében.

-KIT HÍVTÁL?! -ordított rám és nekivágta a padlónak a telefont. Ezen a ponton  már rettegtem.

-KI A F*SZOMAT HÍVTÁL TE HÜLYE  LIBA?!!! - indult meg felém és a kezemnél fogva hátrébb lökött.

-Se-hen-kit - sírtam...........