9. rész

Te jó ég! Ne haragudjatok, hogy csak most hozom, de a lényeg, a lényeg. Itt a 9. rész!! ;)

 - Ezt nem hiszem el - motyogtam

 - Ki az?-  nézett ki egy srác az egyik ajtón. 

-Ööö...-nem tudtam megszólalni. Egyszerűen leblokkoltam. Mi a fenét mondtam volna? 

-Te még itt vagy? - kérdezte csodálkozva a fiú, és közelebb jött. Én......én meg remegtem mint egy idióta...

-Hogy-hogy még itt? - nyomtam meg a "még" szót. És enyhén szólva összecsuklott a hangom. Elnevette magát.

-Semmi... - lépett oda - Nem vagy éhes? - kérdezte. Hah....ő kedves volt. Nem úgy mint "A". Ő még meg is kérdezte, hogy éhes vagyok-e? "A"  magyarul le se szar. Mindig goromba velem, enni is csak behoz találomra valamit. Ráadásul egész nap egyedül hagy én meg szétunom az agyam.

-De! - bólogattam vadul a kérdésére.

-Gyere! - mosolygott. Elindultunk lefelé a lépcsőn. Végre! Végre mást is látok mint "A" szobáját. A földszinten áthaladtunk egy nagy nappalin, aztán a konyhába értünk. Jó....ez így kicsit hülyén hangzik, mert olyan mint, ha nagyon hosszú  utat tettünk volna meg......na jó. Mindegy. Kinyitotta a hűtőt.

-Hmm....van maradék pizza, csinálhatunk szendvicset , vagy ööö....pirítós? - nézett rám, de nem igazán hallottam amit mond. Khm...konkrétan ezen gondolkoztam: Hmm....18 körüli lehet. Magas, barna hajú, barna szemű.....brutál hejes...

-Hahóó! - nevetett, mire felkaptam a fejem és enyhén kínosan éreztem magam. Azt hiszem el is pirultam.

-Ja! Ööö...pirítós....igen....az...az jó lesz. - makogtam aztán elnevettem magam a bénázásom miatt.

-Oké..-mosolygott, és elővette a kenyeret, meg a pirítót.

-És.....hány éves is vagy? - kérdezte. Mit csináljak? MIT CSINÁLJAK?? Mondjam meg az igazat? Vagy mondjam kicsit idősebbnek magam??

-Khm...tizen...- kezdtem félénken - Minek hazudjak? Tizenhat. - mondtam, mire kedvesen elmosolyodott és sóhajtott egyet, majd úgy, hogy alig bírta visszatartani a nevetést, ezt mondta:

-Hát....én sem fogok hazudni...Nem tudom látszik-e? De őszintén bevallom....én kilenc éves vagyok - mondta, belőlem meg kipukkant a nevetés, aztán már ő sem bírta tovább és elröhögte magát. Még mindig mosolyogtam, miközben rátámaszkodtam a pultra.

-Jó-jó - ráztam a fejem. Aztán egy ideig nem is beszéltünk. Ő sütötte a kenyereket én meg adogattam neki. Végül én törtem meg a csendet.

-Szeretem a pirítóst...- jó ez elég idiótán hangzott tíz perc néma csönd után. 

-Ahhhham. - nézett furán - én is - röhögte el magát. Oké ez überidiótán hangzott tíz perc néma csönd után. Jajj Naome...

Az utolsó (kenyér) is kész lett.

-Hogy kéred? - nézett rám. Még választhatok is, hogy hogy kérem? Wow.

-Hűű... - lepődtem meg.

-Mi az? - nevetett furán

-Semmi csak....- néztem a kezemet, amit a pulton pihentettem, mint ha olyan érdekes lenne.

-Csak mi? - lépett közelebb.

-Khm...-kaptam fel a fejem - Csak te kedves vagy nem úgy mint "A".

-Ja..-mosolygott - Austine is tud más lenni, de...

-Austine?

-Igen..- bólintott furán.

-Szóval ez a neve. Austine....

-Nem tudtad?

-Nem - mondtam kissé hevesen - Semmit nem tudok...fogalmam sincs mi a fene van, mit akar velem az az állat. Ez a 4. nap , hogy itt vagyok és én csak ülök a szobában, mint valami rab, vagy lehet, hogy annak tekint? Vagy.... - magyaráztam idegesen.

-Hé-hé! - állított le - Én sem tudom mi van. Csak abban vagyok biztos, hogy nem ez volt a terv, és..

-Miért? Mi volt a terv? - kérdeztem idegesen. Kéne egy kis magnézium Naome. Kéne egy kis magnézium...

-Legyen elég annyi, hogy nem ez. Itt a házban mindenki azt hiszi, hogy már nem vagy itt. Én is ezért lepődtem meg amikor megláttalak..

- Értem.....illetve...nem értem. Na de mindegy. És te hogy-hogy itt vagy? 

-Hát - mosolygott - valaki mindig itt marad. Ma én vagyok a "szabad napos". - Szabadnapos? Ez vajon mi jelent?

-Ahhham....-bólintottam

-Na? Hogy kéred?

-Lekvárral.

-Oké 

-Amúgy. Lehet, hogy tudod a nevem, de azért illik bemutatkozni...-kezdtem

-Te már csak tudod....-motyogta

-Hogy mi? -  lepődtem meg

-Bocs, bocs - mosolygott

-Naome. - mutatkoztam be.

-Tayler - tette ezt ő is. Hmm...szóval Tayler....